Azt mondják a nagyok,
játék az élet.
Egyszer lent, egyszer fent,
hol kint, hol bent.
A hunyóból üldöző,
a bújóból éhes vad lesz.
Isten foglya a nyár.
A homályos horizont szélén
billeg a hallgatás,
a nap fénye lassú tánccal
csorog a réseken át.
Elúsznak az illatok, a színek,
a világ égi vásznát széthasítva,
a kopott felhők közé
koldus madarak kapaszkodnak.
Hull a tolluk a fekete földre,
de ők csak szállnak tova, messze,
hisz haldoklik az édes-öl,
ahova bújva menekülhetnének.
Az ég felé görbülnek a szavak
ott, hol haragvó idő az úr,
minden érintésre, zajra,
születésre, halálra,
az őszi alkony szakadásába
zokogva omlik össze
a nyár szép-csendje.
ártatlan hiszi a kéklő reggelt,
a gömbnyi napot, a zuhanó fényeket.
Tenyerében mezítelen testű
szerelmek lángolnak,
de már csak egy elmaszatolt folt
az est szűkülő szemében.
Hiába próbálgatja törtszárnyait,
lasssan visszagubózik
az emlékek hálójába,
s csak egy vérző seb marad
a világ szívében,
egy elhajított kavics,
a tengerpartra zuhanó
hajnali hasadásban,
kilélegzett sóhaj a szélcsendben,
dobbanás két vergődő hullám közt.
Mozdulatlanság
a pillanatnyi ragyogásban.
Szárnytalan indul, lába alatt
lassan elkopnak a kövek,
arcára rajzolódnak
a bús reményű csókok.
Szemére lángtestű csillagok ülnek,
apró kincseit zsebébe rejti,
halni készül, hogy születhessen újra.
Tudja, a mélység megőrzi minden titkát,
ruhátlan testét a lemenő nap betakarja,
arcára simul a felsíró idő,
otthona a világ sötétje,
zárványa az őszi csöndnek.
Azt mondták a nagyok,
az élet játék.
Egyszer lent, egyszer fent,
hol kint, hol bent.
Az üldözőből gyilkos,
az éhes vadból áldozat lett.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Szilágyi Hajni - Lumen
