Szilágyi Hajni - Lumen : Fénykereső(k)

 

Torokba rekedt hangok,
homlokra csókolt múzsa-magány,
tintafoltos versek,
széttépett papírlapok.
Az élet ma sem válogatott,
hamuvá porladtak az ígért álmok.

Isten tenyerében haldokló lepkét látok.
Szárnya törött, szíve vérzik,
zokogva könyörög az életért.
Látomás ez, vagy csak
valami furcsa játék?

Körbenézek a tüzes mélyben,
pokoli menet ez istenem,
ne játssz velem, csak ha kérlek.
Tedd a dolgod,
oldozz fel a mában,
mielőtt a holnap más-bűnét
lelkemre gombolod,
és én parancsra vétkezem.

Te lettél én,
de én már sehol sem vagyok,
csak egy jel, egy hang,
huszonegy grammnyi sóhaj.
Ki-belélegzős játék ez, mesterem,
ma te bújsz el szívemben,
feszíted a rácsokat,
pengeted a húrokat.
De holnap én kihez bújhatok?

Szívedre hajlok koldus-szelíden,
pedig már nem tudom
apám tanította imát,
a rám számolt időt cipelem,
lelkem roskad,
törik a csont,
de hova-érkezésem nincs már.
Templomod összedőlt,
mint egy kártyavár
a tegnapok háborújában,
oltárod leégett
alkonyok hazug lángolásában,
térdepelek a semmi előtt,
célpontod vagyok,
kívülről néma sivatag,
belülről őrjöngő tenger az életem.

Látod, ez is valami
egyszerű vers akarna lenni,
rímtelen próbálkozás,
álmokból kimetszett darabka.
Vidd…
préselj sziklákat a fájdalomból,
hadd legyenek égig érő hegyek,
roppantsd szét a hangokat,
hadd legyen néma a világ.

Zajongó utazó vagyok,
de mindig némán érkező,
látod, szívemre rozsdásodott az idő.
Hazudtál…
hisz halálugrás ez az élet is,
hol nincsenek magasságok
és mélységek,
csak sötétségbe veszett
álmatlan fénykeresők.

Sárba hullt napfoltokba
lép a csend,
fekete felhő csorog
a nyárillatú fákra,
őrizlek téged hangtalan,
mint békétlen lázadást,
e versnyi magányban.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:08 :: Szilágyi Hajni - Lumen

Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"