Horváth István : AZ ELHATÁROZÁS

 

 

 

Miután kiderült, nincs más választásom, megszületett bennem az elhatározás.

Végiggondoltam.

Tudtam, sikerülni fog.

Hiszen ez, már másoknak is sikerült!

Az ünnepélyesség érzése töltött el.

Nekiláttam tehát, teljes hittel, sőt, bizonyossággal, hogy egy idő után, ha nem is teljesen, legalább felerészben sikerüljön, amire mi emberek úgy vágyunk, amire azt mondjuk: bor.

A poharat magam elé tettem, és hangos szóval, teljes erőmmel, teljes elmémmel, a vizet bornak áhítottam.

 

Hűvös egykedvűség fogadta próbálkozásomat.

Egy cseppje sem változott.

Zavartan néztem magam elé.

Hol, mit vétettem?

A szavakban, vagy bennem a hiba?

És mit szólnak ehhez majd a többiek?

Nekik, mindez olyan könnyedén megy!

A bátrabbja, már az aktuális tanácsokat fogalmazta.

Egyesek, a személyemre vonatkozó, bizonyos egyensúlyi állapotok megléte fel?l érdekl?dtek.

Látva újbóli eszmélésem, csillogó szemmel bíztattak, hiszen nem minden az, aminek látszik!

Volt rá eset, hogy a folyamat csak lassan, szinte észrevétlen játszódott le.

És cseppet se zavarjon, hogy volt, akinek az első suhintásra sikerült.

Na és?

Nem vagyunk egyformák!

– No nézd csak – veszi valaki kezébe a poharamat.

Hiszen ez, már nem is teljesen víz… Tudod mit? – legalább naponta egyszer nézd meg te is! – Szólt hozzám bíztatva.

Hát megnéztem.

Naponta.

Nem lett bor. De, már nem is víz.

Valami gyanús színű, pocsolya szagú, és mintha mozogna is benne valami.

Azóta többször próbálkoztam, hasonló eredménnyel.

Látva sikertelenségem, tanácsadóim is egyre fogynak.

 

A minap a kezembe került egy régi-régi írás.

Valami titkos recept lehet ez, mert oly kevesen emlékeznek rá.

Szőlőből bort.

Ez a címe.

Az egész könyv erről szól.

Igen, a szőlőből kell megpróbálni – motyogok magam elé.

De hol? – s nézek körül.

Emlékezetem útvesztőiben kalandozva eszembe jut, hogy abból a régi birtokból, egy rész, még meg van.

Szótlanul nézek ki az ablakon.

Talán, még megvan.

 

Legutóbbi módosítás: 2010.07.23. @ 14:25 :: Horváth István

Szerző Horváth István 125 Írás
Horváth István vagyok. Műszaki végzettségem van, de nem vagyok technokrata. Sőt. Tizenöt éve, hogy írok. Azóta számomra színesebb, gazdagabb lett a világ. De inkább versben folytatom... NEM VAGYOK ÉN ÍRÓ... Nem vagyok én író csak olyan afféle, maga sóhajából, sehová sem való, ki-gondolom-formán, ritmusra tátogó. Ki bennem fölsejlik, ne vedd kérlek zokon, nem lehet mindenki jóbarát vagy rokon. Óvjad kezem s lábam zörgő magányomban, egyik rögeszmémet, másikra ne váltsam. Ha így is elfogadsz, ilyen kérgesedten, ima s kérés nélkül, áldjon meg az Isten.