Tiszai P Imre : Peronon

Nézem az arcokat.

Álmos tekintetekben az éjszakát kutatom,
sálak, gallérok mögül kivillanva
egy szeretkezést idéz? harapás nyomot a nyakon,
vagy csak egy mosolyt,
barátságosan,
de halott világ ez,
üres szemek merednek rám fásultan.

Tépkedem a perceket.

Az id? magába zár,
némán roppantja meg gerincem
s undorral felejti a múltban létezésem.

Egykedv?en várok.

Átsuhan ajkamon csókod íze,
b?römön kezed mozdulata.
Lelkembe mar a félelem,
életem utolsó állomására érkeztem
és nincs tovább.

Vonat fékez el?ttem.
Felsikít a sín,
rozsdás,  id?t?l mocskos kocsik alatt.
Rossz helyen állok,
mert helyem
a sínek között van,
a végtelenbe futó szemétben.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 340 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén