Tiszai P Imre : Fojtogató éjszaka

*

 

Némán fojtogató éjszaka

lelkem zabálja,

s hogy még élek – az nem zavarja,

“emlék” ujjait vájja húsomba kéjesen,

csontom rágja ropogtatva,

köpködi a szilánkokat unottan,

/néha nagyot büfög álmosan/.

 Értelmetlen magamban motyogok

/magányba zárt világ –  se Te se én /

Kötéltánc ólomcsizmában,

 egyensúlyozom a lét peremén.

 

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén