Marthi Anna : Metamorfózis

 

 

ha vízipók lennék

úsznék csontosodásig

nap sütne idebent mint odakint

nem lenne magány szaladó

ellubickolnék inkább e víz habjain

társak a hínár-zöld béka családok

nagy brekegésben töltve hát napjaink

 

*

 

szivárvány nélkül

 

pókfonál fonta utamon nem marad ösvény

nem álmodom már pókhálómban ifjúságról

leülnék saját fügefám alá

jöjj hát öregkorom

van időm addig mégis csoszogás is

lassabban haladok épp elhiszem ezt

Legutóbbi módosítás: 2010.04.25. @ 09:39 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak