Hintaló-város
Gyakorlat páros rímre
Hintaló-város
híd alól álmos
nyáron át lenge
tavasszal szende
folyón át nyárlány
hegyeken hóhát
felbukkan ködben
rálépsz a szélben
széna közt illat
felhőkkel illan
fénypihe lángja
kunyhódban lámpa
imbolygó lépte
röppen a szélbe
csillagos égre
völgyben a rétre
elhagyott kőre
szemednek őre.
Körhinta
(Ajánlás: Minden felnőttnek, aki szívében őrzi gyermekcsodáit, s minden gyereknek, aki mesehintákon himbálózik a holdvilág szempillái mögött észrevétlen hintaréten.)
Pörgünk, forgunk megszédülve,
rálépünk a csillagrétre,
álmaink is tovaszállnak,
visszatérnek, ránk találnak.
Pörgünk egyre tűzcsóvaként,
fonódunk majd gyermekláncként,
átlépjük a messzi dombot,
megfogjuk a kis galambot
hósapkáját szűzi nyárnak,
ifjúságát tél fiának –
Elengedjük, tovább lépünk,
völgykatlanban dobban léptünk,
de távolabb hív már a tánc,
kezünk nyújtjuk, húz a lánc
– koszorúja életünknek,
gyermekláncfű létünknek.
Majd fellegek közt pengő hanga,
bíborfejét eltakarja,
(selyemfüst a lábacskája,
pitypangpamacs orrocskája)
megfognád, hogy övé légy,
de a hinta tovább repít.
Életvirág a körhinta,
sziromerdő-felhő rajta,
s eltitkolja, letagadja
mesebimbóját az égen,
melyben Te is ültél régen.
Varázsigék
(Zsófinak)
Esőcsepp lennék széllel áldó,
Fejed fölött teremtett, s rád találó.
Megmutatnám születését fűnek, fának,
kezedbe adnám kulcsát e világnak
Napsugár volnék fénnyel szálló,
Arcod barázdáit elcsitító.
Elkerülne gond és bánat,
csak tavaszi réten suhanna lábad.
Szín, ha lennék, kék volnék,
új felhőket rajzolnék,
sárgát, szürkét, zöldet meg lilát,
Neked adnám Holle anyó párnáját.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:26 :: M. Fehérvári Judit
