Kühne Katalin : Titkos értelm? rózsa

Nyomtatás

Lelkünk tavaszán gyönyör? rózsat? fogant meg. Gyökeret eresztett, szárba szökkent, bimbót fakasztott, majd egy szép nyári napon szirmot bontott. Csodás illatot árasztott, színével, formájával elkápráztatott bennünket. ?sszel a szirmok, levelek elszáradtak, lehullottak. A szár egymagában maradt. Télen elborította a hó, de tavasszal újra bimbót hozott, virágot bontott. A természet csodája az, hogy mindig megújul. Lelkünk is ilyen csodákra képes, megújul és mi is mindig rózsákat fakasztunk. Szeretteink e titkos értelm? rózsák, akik bennünk így élnek tovább.

Három ifjú lányról szól a történet, talán meseszer?, de a mélyében igazságok rejlenek.

Júlia

Kora hajnalban kel, és máris sürög-forog a konyhában. Bef?t a kemencébe, és berakja az el?re elkészített, azóta megkelt „életet”. Szép nagy kerek a kenyér, mellette két kiscipó, amit majd a kishúgainak szán. A pici lánykák alig várják, hogy kisüljenek. Mindig körülötte lábatlankodnak, de most még az igazak álmát alusszák puha ágyacskájukban, a dunna alatt.

Júlia készül?dik a nagy napra, édesanyja születésnapjára. Finom ebédet készít, utána tortával köszöntik Anyuskát. A csirkét tegnap már levágta, most majd kirántja. Édesapja már megvette az ajándékot, amit ebéd után adnak át az ünnepeltnek. Meghívták a közelebbi rokonokat is, társaság lesz ma náluk délután. Júliát édesanyja vezette be a háztartás m?helytitkaiba, már kicsi gyermekként sütött-f?zött. Erre most szüksége is lesz, hiszen hamarosan férjhez megy. Egy éve ismerkedett meg egy becsületes, okos, jókép? fiúval, Gerg?vel. Els? látásra megszerették egymást. Igaz, szüleit?l még nem kérte meg Gerg? Júlia kezét, de ?k már titokban jegyesek. Gerg? árva fiú, éppen most végzett agrármérnökként, de munkát még nem talált. Befolyásos ismer?sök híján, akik segíthettek volna elhelyezkedni, egyel?re munkát keres. Sétáik során sokat beszélgettek. Édesanyja pártolta ezt a kapcsolatot, rokonszenves volt neki is Gerg?. Édesapjának még nem merték tervüket megemlíteni.

Közeledik az ebédid?, a gyerekek is el?bújnak szobájukból. Júlia megteríti az asztalt és a családot az ebédl?be hívja. Édesapja átadja közös ajándékukat Anyuskának, egy finoman cizellált gyümölcsöstálat, és egy csokor virágot. Anyuska nagyon örül, ebéd után felvágják a tortát is. Júlia leszedi az asztalt, és el?készít mindent a délutáni vendégek fogadásához. Négy óra tájban folyamatosan érkeznek Anyuska és Apuska testvérei családtagjaikkal együtt. A lakás összes helyisége tele lesz velük. A gyerekeket Júlia szórakoztatja, társasjátékot játszanak. A feln?ttek kávézgatnak, süteményt kóstolgatnak. Júlia már feln?tt lány, ? is szeretne édesanyjáékkal beszélgetni, de ez az id? még nem érkezett el.

Hirtelen csengetést hall. Csodálkozik, hiszen a családtagokon kívül mást nem hívtak meg. Ahogy kinyitja az ajtót, ott áll egy idegen fiatalember, mellette egy ?sz hajú úr. Bemutatkoznak.

– Ferenc vagyok, ? pedig az édesapám – hajlik kézcsókra a fiatalember. Júlia odanyújtja kezét és ? is mondja a nevét.

– Kit keresnek? – kérdezi.

– Király Áronékat – mondja Ferenc.

Júlia betessékeli ?ket és akkor lep?dik meg, mert édesapja kedvesen mosolyogva fogadja a betoppanó idegeneket. – ?k ismerik egymást – gondolja Júlia. – Vajon miért jöttek? – de már megy is vissza a gyerekekhez. Édesapja leülteti a vendégeket. Hamar kiderül a látogatás célja: házt?znéz?be jöttek. Azon nyomban meg is kérik Júlia kezét. Err?l Júlia mit sem sejt a másik szobában. Eltelik egy óra, és már el is mennek a váratlan látogatók. Este, amikor már a rokonság is eltávozott, Júliát édesapja hívja, hogy valami fontos mondandója van a számára. Amikor édesapja közli vele a leánykérést, és azt, hogy ? már igent is mondott erre, mert a szül?k mindent megbeszéltek. Júlia abban a pillanatban lehanyatlik a sz?nyegre, úgy fekszik, mint egy darab fa. Édesanyja cirógatja, élesztgeti kedvesen. Júlia ájulásából feléled, de még mindig holtsápadt.

– Miért döntöttetek nélkülem? – kérdi szüleit?l. – Az én véleményem már nem is számít? Hiszen nem is ismerem! Különben is, én mást szeretek, Gerg?t, akit Anyuska is kedvel. Soha nem mennék Ferenchez, mert én már titokban jegyben járok Gerg?vel.

Erre édesapja kérlelhetetlen szigorral válaszol: – Azt teszed, amit én mondok, a jöv? hónapban lesz az esküv?d Ferenccel. Neki tisztességes munkája van, el tudja tartani a családját. Te is benne vagy a korban, ideje férjhez menned. Majd megszokjátok egymást, és talán kés?bb jön majd a szerelem is.

Júlia erre nem tudott válaszolni, kitört bel?le a zokogás, és úgy t?nt, soha nem sz?nik meg.

Az, az egy hónap hamar eltelt. Gerg?t többé nem is láthatta, megtiltotta édesapja, hogy találkozzanak. Egy levélben búcsúzott el t?le. Egész id? alatt alig evett, hálni járt belé a lélek, csak sírt, siratta szerelmét.

Az esküv? után is csak tette a dolgát, ahogy kell, nem mutatta ki érzéseit, de belül Gerg? után sajgott a szíve és szenvedett kegyetlenül.

Gyönyör? lányból vonzó fiatalasszonnyá vált. Ferenccel pedig úgy élt, ahogy azt elvárták t?le. Megszülettek lányai. Az édes kisbabák nagyobb korukban is kedves, értelmes lányok voltak, minden pillanat, amit velük tölthetett boldoggá tette Júliát. Minden mozdulatukkal, szavukkal, tettükkel kárpótolták ?t a sok szenvedésért.

Férjét is kezdte megszokni az évek során, tisztelte becsületességéért, segít?készségéért, jó embernek tartotta. A környezetében Ferencet mindenki kedvelte, az elesetteken sokat segített. A családját is nagyon szerette. Júlia örömét a munkában és gyermekeiben találta meg igazán. Vasárnaponként templomba ment, csendesen, szerényen éltek, sok munkával gondozták állataikat, kertjüket. Próbálta elterelni figyelmét nagy szerelmér?l, de továbbra is sokat gondolt arra, milyen lett volna házasságuk, hogyan örült volna a gyermekeiknek. Álmaiban gyakran jelent meg Gerg?, de egyre halványodott az arca, már alig tudta felidézni.

Szálltak az évek, sokasodtak a gondok, jöttek a háborús id?k, az ínség, aggódások a gyerekekért, a mindennapi kenyerükért. Öregedni kezdtek ?k is, a gyerekek férjhez mentek. ?k már szerelmi házasságot köthettek, nem úgy, mint szüleik. Sok nehéz év után eljött a béke, megszülettek az unokák. Már bennük is gyönyörködhettek. Nyaranta az egész család náluk volt, sokszor év közben is meglátogatták az öregeket. Lassan Ferencet már nem úgy látta, mint egy idegent, a megszokásból szeretet lett. Betegségek, nyomorúságok következtek, egyre kiszolgáltatottabbá váltak mindketten. Ferenc komolyan megbetegedett, mellette virrasztott Júlia, és úgy érezte, hogy már nem csak kötelességet teljesít, amikor ápolja, szeretgeti, vigasztalgatja ?t. ? is megfáradt, megöregedett. A sudár fiatal lány tüzes szemei homályosodtak, gesztenyebarna haja hófehér lett, töpörödött kis teste már régen nem vágyott – még álmában sem – Gerg?re, arcára már nem is emlékezett. Itt feküdt a közös ágyban Ferenccel, beteg, öreg párjával, akinek – most is, mint eddig mindig – szüksége van rá. Kedvesen, szeretettel ölelte át, míg tehette. Hatvannégy évet éltek együtt, szinte már összen?ttek. Elkövetkezett a nap, amikor Ferenc eltávozott. Júlia már annyira egy volt vele, hogy nem tudott nélküle tovább élni, három hónap múlva követte Ferencet.

Igaza lett Apuskának, Júlia ugyan kötelességét teljesítette és nem tudott ellenkezni édesapjával, szerelem nélkül ment hozzá Ferenchez, el?ször csak megszokta, kés?bb meg is szerette, s?t, eggyé vált vele. A hosszú, küzdelmes élet során a tisztelet igazi szeretetté változott.

Zsófia

A kis lakás teljesen felbolydult. A két lány, Zsófia és n?vére, Ágnes bálba készül?dött. Egymás után próbálták fel régi ruháikat, de egyiket sem találták megfelel?nek. Jelmezbálba igazi jelmezben illik megjelenni. Töprengtek, hogy át tudják-e alakítani valamelyik ruhájukat, de végül lemondtak err?l, úgy határoztak, hogy a kölcsönz?b?l hoznak ki egy érdekes jelmezt Zsófiának. Igaz, ez pénzbe kerül, de ?t most mutatják be a társaságnak, el?ször mehet bálba. Ágnes majd a tavalyi jelmezét veszi fel, úgysem t?nik fel senkinek. Zsófiának egy igazi spanyol ruhát találtak. Gyönyör?en nézett ki benne. Hosszú, éjfekete haját felt?zték, fátylat viselt, a vörös rózsákkal díszített aranyszín? selyemruha úgy omlott le karcsú alakján, mintha rászabták volna.

Lászlót a bálban ismerte meg. ? egy kedves, szerény egyetemista volt, és úgy tartotta Zsófiát tánc közben karjaiban, mint egy törékeny virágszálat. Amikor a fotós meglátta ?ket, felajánlotta, hogy készít róluk egy fényképet. Lászlót a barátai kering?királynak nevezték, olyan jól mozgott a táncparketten. Zsófia örült, hogy ilyen partnere lett, de komolyabb kapcsolatra ekkor még nem gondolt, mert már ismert egy fiatal tisztet, Istvánt, sógora barátját. Jókép?, sármos fiú volt, hamar elrabolta Zsófia szívét. Ágnesék sokszor vitték ?t barátaik közé, kirándultak, táncoltak, sétálgattak. Nagy társasági életet éltek. A vidám együttlétek során a barátságból hamar szerelem szöv?dött köztük. A bál idején István éppen máshol tartózkodott, így Zsófiát Ágnesék gardírozták.

László azonnal rajongója lett a szép spanyol lánynak. Addig unszolta Zsófiát, míg megengedte, hogy egész este ? táncoltassa. A fénykép jó ürügy volt arra, hogy találkára hívja. A lány szívesen beszélgetett vele, sok érdekes történetet hallott t?le, okosabb és kedvesebb volt, mint István, de eleinte többször elutasította László közeledését. László azonban kitartó volt, Ágnesék is megszerették és befogadták ?t a társaságukba. Így hónapokig két rajongója „üldözte” Zsófiát szerelmével. Ez neki nagyon ínyére volt, hiúságát legyezgette, de egyre inkább felülkerekedett benne a tisztesség. Úgy határozott, hogy nem hitegeti tovább egyiküket sem. Mondta nekik, hogy egy hét múlva dönt majd, melyiküket választotta.

A fiúk nagyon türelmetlenül várták a következ? alkalmat, de Zsófia már tudta régen, mit fog mondani. Rájött, hogy István ugyan nagyon aranyos, kedves, vidám fiú, de túlságosan bohém és csapodár, vele sohasem lenne boldog. László mellett pedig mindig biztonságban érezte magát, és ahogy jobban megismerte ?t, gyöngédségét, becsületességét, okosságát értékelte. Ez nem fellángoló szerelem volt, mint amit István iránt érzett, annál sokkal nagyobb érzés, a mindent elsöpr? szeretet. Ezért egy hét múlva szakított Istvánnal, és László jegyese lett. Szegények voltak, de boldogan vártak egymásra, míg hat év múlva összeházasodhattak. Addig, amíg Lászlót nem nevezték ki hivatalosan is tanárnak, erre nem gondolhattak. Szüleik nem tudták ?ket támogatni, hozomány nem volt, a nulláról indult házasságuk.

Egy év múlva megszületett els? gyermekük, Flóra. Az egész család nagyon örült, a kisbaba formás, értelmes és kedves volt, mindenki azonnal szívébe zárta. A történelem azonban hamar elválasztotta ?ket egymástól. A férfiakat a háború majd a hadifogság messzire ?zte családjaiktól. Flóra még karonül? csecsem? volt, amikor apjának el kellett mennie. Amikor lefogyva, legyengülve, betegen hazajutott a hosszú útról, alig élt, de végre megölelhette családját. Akkor már öt éves volt Flóra. László még sokáig lábadozott betegségéb?l, lassan meger?södött, és újra taníthatott.

Nincs arra szó, mit éreztek, hogy végre együtt lehettek, nem volt köztük több tízezer km, nem kellett aggódni egymásért. László és Zsófia pár hónap múlva újra kisbabát várt. Zsuzsi is megszületett, már négyen voltak. A békével ugyan nem járt együtt a gondtalan élet, de volt otthonuk, munkájuk, és szerették egymást. Nehézségek ezután is megkeserítették mindennapjaikat, de ezzel nem voltak egyedül, akkoriban mindenki így élt. Megszokták ezt és ennek megfelel?en próbáltak meg mindent elkövetni, hogy a küls? világból mind kevesebb sötétség áradjon be otthonuk falai közé. Kizárni, megszüntetni ugyan a világ gonoszságait nem lehetett, de maguk között, otthon biztonságban voltak, és a szeretet fénye világított.

Zsófia gondoskodott a meleg családi fészekr?l, László pedig a megélhetésükr?l. Ebben már jegyességük idején megegyeztek. Zsófiának azonban egyre nagyobb terheket kellett cipelnie, és sokat volt egyedül. A többiek dolgoztak, tanultak, ? pedig magányos volt, hiába élt családtagjai között. Kikapcsolódásra sem pénzük, sem módjuk nem nagyon volt, néha kirándultak egyet, ilyenkor nagyon nehezen rábeszélték Zsófiát is, hogy menjen velük. Akkor nagyon jól érezte magát, de legtöbbször magába fordult, ki sem mozdult otthonról. Ez megviselte ?t.

László – akkor is, mint ismeretségük els? pillanataiban, és egész élete során – gyöngéden bánt Zsófiával, óvta ?t minden szenvedést?l. Attól azonban nem tudta ? sem megóvni, hogy végleg egyedül hagyja. László az utolsó pillanatáig h?ségesen szerette párját, de sajnos neki kellett hamarabb távoznia. Hatvankét évet éltek meg együtt szeretetben, ebb?l ötventatot a házasság szent kötelékében. Ez is bizonyítja, hogy nem a hamar fellobbanó láng lobog tovább, hanem az örökké tartó szeretet egyenletesen izzított tüze.

Lili

Eleven, pajkos kislány volt Lili, három fiútestvére mellett nevelkedve, sok csibészséget követett el ? is. Hamar megtanulta azonban, hogy er?snek kell lennie fizikai és lelki értelemben egyaránt. Ez utóbbira akkor került sor, amikor édesanyját elveszítette. Édesapját és testvéreit kellett segítenie, a ház körüli dolgokat elvégeznie, pedig alig volt húsz éves. Két bátyja egyetemre járt, tizenkét éves öccse és édesapja mellett ? lett a háziasszony, a feleség- és az anyahelyettes. Édesanyja nagyon hiányzott az egész családnak, így neki is. Ez lelkileg nagyon megviselte, úgy érezte, az új feladatok meghaladják teherbírását. Mégis hamar összeszedte erejét, beletanult, és feltalálta magát az új helyzetben. Ügyesen intézett mindent, igyekezett pótolni édesanyja hiányát. Ifjú lányként viszont vágyott a szórakozásra, a fiatalok társaságára is. Ha szerényen is éltek, de amíg élt édesanyja, gyakran mehetett el barátn?ivel, most rabbá vált otthonukban.

Energiáit eleinte fel?rölni látszottak a napi teend?k, lelke fájdalma is nagyon er?s volt, de nem csüggedt, bátran belevágott mindenbe és egyre inkább örömmel végezte dolgát. Jött a háború, elvitték a fiúkat a harctérre. Édesapja megbetegedett, a háború végén ? is eltávozott az él?k sorából. Végleg rászakadt a felel?sség és a sok munka. Er?t merített abból a szeretetb?l, amit szüleit?l kapott. Bírta és ifjú vállára vette a terheket. Családanya lett, de anélkül, hogy férjhez ment volna. Az itthon maradt fiatal férfiak között nem találta meg párját, nem illettek hozzá, a többiek pedig a távolban harcoltak, vagy fogságban sínyl?dtek.

Amikor a háború véget ért, ? szerzett bátyja családjának és magának lakást. Egyedül, függetlenül, mégis családban élt, csak nem a saját családjában. Dolgozott és végre megengedhette magának, hogy barátai között kikapcsolódhasson. Minden vasárnap túrázott, hét közben teniszezni, úszni járt, koncertre vagy színházba ment. A társaságban vegyesen fordultak el? n?k és férfiak. Egyedülálló csak ? volt. Ez eleinte zavarta, kés?bb túllépett rajta, és a sporttársak, barátok között jól érezte magát. A munkahelyén is kedvelte ?t mindenki, sok barátot szerzett önzetlen, szerény, vidám lényével. Aki megismerte, azonnal megszerette. Értett a fiatalok nyelvén, jó tanácsokat adott nekik, anyai barátn?jük volt. A gyerekeket meghódította mosolyával, szeretetével, az id?seket segítette, ahol csak tudta. H?séges társat sokáig nem talált. Az egyedüllétet megszokta, önállóságát nem szívesen adta volna fel.

Vágyott ? is a szerelemre, a szeret?, megért? társra. Ekkor már negyven éves is elmúlt. Már nem is hitt abban, hogy találkozhat egy megfelel? társsal, amikor megismerkedett Pállal. Benne mindazt a tulajdonságot megtalálta, amit fiatal lányként elképzelt. Figyelmes, kedves, okos – és még negyvenkét évesen is – sármos férfi volt. Egyetlen férfi, aki illett hozzá, mégsem lehetett élete párja, mert már n?s volt. A szerelem, szeretet ugyan hosszú életük végéig megmaradt köztük, de egymáséi soha nem lehettek. El kellett nyomni, le kellett küzdeniük vágyaikat, ez nagyon nehéz volt, hiszen vonzódtak egymáshoz. Mindketten vallásos emberek lévén, szóba sem került az, hogy titokban szeret?k legyenek, és ezzel tönkre tegyenek egy másik embert ahhoz, hogy egymáséi lehessenek. Ezért csak barátok maradtak, de álmukban gyakran ölelték egymást. Lili utolsó óráiban, amikor félig már a másik világban járt, azt álmodta, hogy Pál tartja karjaiban és csókolja ?t. Azt mondják, hogy aki erre a hosszú útra készül, már nem a környezetét látja, hanem elhunyt szeretteit, akik felé jönnek és megölelik ?t, köszöntik az új jövevényt. Hangokat hallanak, de nem a földieket, hanem azokét, akik ?t nagyon szerették, és akiket ? a legjobban szeretett.

Lili és Pál a tisztesség mintaképei voltak, talán a csillagok között végre megtalálták egymást és ott boldogan élnek.

Csillagpor kering, köztük alig látható lények élnek. Talán nem is nevezhet? ez életnek, hiszen nem rendelkeznek fizikai testtel ezek a lények, nem anyagból, csupán energiából teremtették ?ket. A szeretet energiája köti össze ?ket, akiknek csak a lélek ad valamilyen meghatározhatatlan formát, alakot. Ezért láthatatlanok, vagy csak homályosan vehet?k ki a ködb?l. Mégis érezzük jelenlétüket, akkor is, ha már régen eltávoztak az él?k sorából, csupán emlékeinkben, gondolatainkban vannak. Ha valakit szeretünk, magunkban hordozzuk ?t akkor is, ha fizikailag már elporladt testük, a lelkük, szeretetük velünk él, amíg mi élünk. Ez ahhoz hasonlít, mint amikor egy rózsa illatát akkor is érezni véljük, a szirmok színét, formáját akkor is látni véljük lelki szemeinkkel, amikor már régen elszáradt a virág.

Titkos értelm? rózsa… Ezzel a kifejezéssel illetjük mindannyiunk édesanyját, Máriát, akinek szent fia értünk áldozta életét. Akit szeretünk, ugyanúgy feláldozta értünk egész valóját, és mi is értük, legalábbis erre törekszünk. Ezért szeretteinket mi is így nevezzük, akik nem voltak ugyan szentek, számunkra mégis a teljességet jelentik. Csillagok között élnek tovább, de köztünk, velünk maradnak, itt illatoznak lelkünkben tovább e rózsák…