Úgy léptem ki ma is, mint máskor a reggelekbe,
De az els? lépéseket bizonytalanul tettem meg,
Indultam volna a szokott mederbe terelve,
Lábam mégis másfele vitt.
Jöttek velem szembe idegenek,
Még sohasem láttam ?ket ilyen idegennek,
És elállták az utat, alig fértem el,
Közöttük lavíroztam, félig behunyt szemekkel,
Álltam a járdán, hogy valami járm? vegyen fel.
De késett a busz is,
Hosszú perceket véve el értékes életemb?l,
Vélhet?en nem pályázott babérokra a vezet?,
Mert a helyzetéb?l arra következtettem,
Szarik ? a menetrendre rendre, rendesen.
Ha csak ennyi lett volna a reggeli késésem oka,
Nem tör?dnék vele, de amit láttam,
Megrázó volt, és olyan kegyetlen.
A lány a falnak döntve csendesen sírt, és ellenkezett,
De megtörtént az, amit?l tartottam,
A férfi er?fölényét mutatva, a lány combjai közt kutatva,
Érzékeny pontra lelt, és ahogy egyik kezével ölelt,
A másik kezét a zsebében tartva játszadozott,
És kéjes vigyorral élvezkedett.
A lány szabadult volna, de nem tudott.
Akkor értem oda, amikor a lány már majdnem feladta,
A férfit a kezem vállon ragadta, és azzal a mozdulattal,
Ahogy fordítottam rajta, felkentem szegényt a falra.
A lány abbahagyta a sírást, és értetlenül nézett rám,
Majd zokogásba tört ki, és ordítva tudatta,
Hogy élvezte ? a dolgot, és csak azért könnyezett,
Mert végleg elvesztett szüzességét siratta.
(Budapest, 2010. március)
Legutóbbi módosítás: 2010.03.24. @ 13:13 :: Horváth János