Sonkoly Éva : Jó szomszédság

Erzsi néni sír. *

 

 

Kora reggel látogatója volt. Nem, nem azért, mégis miatta hull a könnye.

A történet karácsonyra nyúlik vissza. Gondosan készülődött az ünnepekre, szíve-lelke, s persze minden, amit készített, asztalra került. Fiát várta, aki másik városban él, s pici unokáját. Naponta főz ő, de a karácsony, az mégis más. Gyertya ég az asztalon, a szeretet lángjával, mellé ebéd után külön desszertként jóízű beszélgetések. Összenevetések unokával, gyerekeivel.

Lassan alkonyatba fordult a délután, mikor fia elnézést kért pár percre. Elmegy tankolni, valahogy – talán a pici unoka miatt – elfelejtette korábban, de siet, mondta.

Jött is nemsokára, bosszúsan. Elmesélte, hogy a parkolóban véletlen nekitolatott egy autónak, olyan holt térben volt, mondta.

– Megszólalat a riasztó, kiszálltam. Többen kinéztek az ablakon a tavaszias időben, de senki nem jelentkezett, aztán valaki intett egy “nem számít” karjelzéssel, talán övé volt a húszéves autó – mesélte. Ha mégis jelentkezne valaki más, persze, rendezem a kárt – mondta feleségének.

Erzsi néni unokájával játszott a másik szobában, csak szófoszlányokat hallott.

Aztán elköszöntek, hazautaztak.

Eltelt egy hét, s ma reggel csengetett a szomszédasszony.

– Tudja, miért keresem? – kérdezte.

Erzsi néni csak nézett csodálkozva.

– Talán, ha megmondja – válaszolta.

– Valaki összetörte az autónkat, tudja, melyik a miénk?

– Nem tudom – nézett nagyot Erzsi néni.

– Csak egy ilyen nagy autó parkol itt!

– Nem szoktam figyelni a parkoló kocsikat, más dolgom is van – bizonygatta Erzsi néni.

– Ezt pedig mindenki ismeri a házban! – s közben gyűrögeti a teleírt lapot a kezében, amit Erzsi néni eddig észre sem vett.

– Milyen emberek vannak, még egy cetlit sem hagyott ott, nevet, telefonszámot! – morogta dühösen a szomszédasszony.

Kicsit hátat is fordított, mint aki menni készül.

Erzsi néninek eszébe jut, pár éve az ő autójának a szélvédőjét törték darabokra egy éjszaka, azon sem volt névjegykártya. El is meséli a történetet.

– Hát a mi esetünkben tudom, ki volt a tettes! Itt van a rendszáma is! – ütögeti kezével a papírt.

– Akkor miért nem keresi meg? – kérdezi Erzsi néni.

– Azt csinálom. Maga is tudja, a lánya is benne ült az autóban a barátjával! – s néz, mint a sas, mikor lecsap.

– A lányomnak nincs barátja – szólt Erzsi néni, még mindig gyanútlanul. Aztán hirtelen rossz érzése lett.

– Pedig itt – simítja büszkén a papírt – tanúk is vannak, látták őket az ablakból.

A fiam, döbben meg Erzsi néni, hiszen a lányom mondta, hogy elmegy vele.

– Megkérdezem a fiamat telefonon, mintha hallottam volna félfüllel, valamiről beszélgettek.

– Ugye, mondtam én! – diadalmaskodott a szomszédasszony. – Magának fia is van? – mérte végig Erzsi nénit döbbenten.

– Van! – húzta ki magát a kérdezett, ugyan fele akkora volt, mint aki szemben állt vele, de úgy érezte, nem szolgált rá a számonkérésre.

– Magának is boldog új évet! – mondta, s ment telefonálni.

Egy telefon, s azt gondolta, minden rendben, hiszen csak egy lökhárító repedt meg.

Mégis átment, hogy megmagyarázza, kereste a fia a tulajdonost, de hiába. Most majd rendezik a kárt.

Gondolta, minden rendben lesz. Akkor derült ki, hogy a házban már csaknem mindenki tudta, mi történt, csak akit érintett, közvetve annak szóltak utoljára.

Reggel óta b?nösnek érzi magát, mint aki rosszat tett.

Tőlem kérdezte, nem lehetett volna másként?

Lehetett volna, vígasztalom. Meg lehet néha egyenesen is fogalmazni a kérdést, de mi emberek lassan egymás ellenségei leszünk, ha sérelem ér minket, nem tudni, miért…

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.02. @ 17:10 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 580 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"