Kovács György : Gombjaim

Találhat még, hajdan

fiókból elcsent gombokat!

Csókol, meséli az együtt kergetett álmokat

felém int  – megérint – e gyönge fuvallat

szerelmesen ölel:

nem meséli el soha.

 

Most gyönyör?n, apró

szusszanásait ill?n elrejtve,

már szeretjük is egymást a földön,

az izzadt leveg?n

végül zsebemben, hol végre meglelem

szívemnek hajdan oly kedves

szürke, kopottas gombkészletem..

Legutóbbi módosítás: 2010.01.10. @ 07:11 :: Kovács György
Szerző Kovács György 74 Írás
"Harmincas éveimben még azt vallottam, hogy amíg Dosztojevszkijt nem olvastam végig, nem veszek könyvet a kezembe. Idővel azért lejjebb adtam, köztudott, hogy akkoriban a kor szelleme és szellemisége kettészakadt, a nap huszonnégy egyforma órából állt, s ars poeticára gyakran csak a huszonötödik maradt. Évtizedek teltek munkába temetkezve csak azért, Àžhogy legyenÀ. A rengeteg lélektelenül (csak azért is) betöltetett vágy, a pillanat idézte bűnös elrugaszkodások valódi számlája most fizettetik. A maga idejében elmulasztottak pótlása már nélkülözik a mindennél fontosabb varázst, ráadásul befordítanak az ördögi körbe, amely kíméletlenül szembesít a ténnyel: mindez, csak az aktualitáskori helyénvalók rovására történhet.." http://www.kovacsgyorgy.iweb.hu/