Seres László : Elringatlak

Nem kell

hogy arcodon lássam

a mosolyt

meg a bánatot

bennem lobogsz

tűzvarázzsal

hevíted

hűtöd vágyamat

 

Véremet

felkorbácsolod

szenvedéllyel

mint a ménest

arasznyi létemhez

hozod

karodban

a messzeséget

 

Nem szólsz

hogy jössz

mikor mész el

hallom a szomszéd

rádköszön

itt vagy s csillagporban

égsz el

tested vakító

fényözön

 

Nem számít

mit hoz a holnap

elringatlak

elringatsz

feltűzöm égre

a Holdat

 

Hogy lássalak

mikor itt hagysz

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.10. @ 06:41 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.