Gazsi Anna : Legenda

Anyáim emlékére, kiknek alakja régen feloldódott a végtelenben,
de időnként visszagomolyog, látni lelkemet. *

 

 

 

 

Óvatosan veszem a kezembe. Pár lap egy kalendáriumból. Bőven elmúlt száz éves, lapjain békésen megfér egymás mellett a katolikus, protestáns, és az ó-naptár. Nem hiányzik a zsidó naptár sem. Gyönyörű csengésű nevekkel, számomra ismeretlen ünnepekkel.

Óvatosan belelapozok, és a következő oldalon ott van nagyapám szálkás betűivel felírva:

Családi Napló.

Muszáj szó szerint idéznem:

„Én, Gacsi János éltem 29. tavaszán nőül vettem Ribszki Irmát. Csengerben, Ő volt 16 és fél éves.”

Alatta pedig szépen, pontosan felsorolva a gyerekek. Tizenkét név, évszám, hónap, nap, óra és perc. Pontosan, szépen. Az első dátum 1901, az utolsó 1925. Három dátum halált jelöl. Év, hónap, nap, óra és perc. Mert végül kilenc gyermeket neveltek fel. Az édesanyám született utoljára.

Az anyai nagyszüleim. Kevés emlékem maradt róluk. Pár fénykép, néhány emlékfoszlány. 

Nagyapám ment el előbb és a nagymamánk velünk élt, haláláig. Emlékszem a csodálatos együtt töltött estékre, amikor nem gyújtottunk világot, mert elég volt a kályhából kiszűrődő halvány, meleg fény, és nagymamám duruzsoló hangja.

Meséire is rálibbent már a feledés homálya, de ez az egy valahogy, valamikor visszaragyogott. Talán azért, mert nem mese volt. Csak én hittem gyerekfejjel annak. 

 

„Tudod, kincsem van jó húsleves, finom húsleves és, és lesz az a húsleves, amit majd te főzöl azoknak, akiket a legjobban szeretsz.  A te levesedről fogok mesélni, mert nekem is a nagyanyám mesélte és ő is a nagyanyjától hallotta. Így van ez a mi családunkban, ki tudja mióta.

Az, hogy milyen húsból készíted teljesen mindegy. Csak arra vigyázz, hogy a négylábúakét ne keverd.  Elveszne az ízük. A kétlábúakét összerakhatod, mert erősítik egymást. A vadakkal ne is próbálkozz. Igazi ételt abból csak férfiember tud főzni. Hogy miért azt nem tudom, de kell hozzá valami, amit csak ők tudnak. Ha már főzésre adták a fejüket.

Semmilyen húst ne áztass, soha. Csak mosd le, és hideg vízben tedd fel. 

Nem az a fontos ilyenkor félig van-e a fazék, vagy csak az alján úszkál némi levesnek való. Nem mindig tőled fog ez függeni. Hozza majd úgy az élet, hogy nem te döntöd el. De nem ez a fontos. Arra figyelj, mit teszel még mellé. A lelkeden kívül. Mert csak húsból soha nem lesz leves. Segítened kell neki, hogy megszülessen.

Igen bizony a zöldségek. Mert ugye kerted az lesz? Ígérd meg… jól van!

Ha húslevest főzöl, hajnalban kelj, mikor mindenki alszik még.

Légy te az, kinek lépteire felébred a kert. Meglátod, csodákra lelsz. Ilyenkor van a legjobb íze minden zöldségnek. Mindegyik őrzi még a nap éltető melegét, de már a reggeli harmat csókjától mámoros. Sárgarépa, fehérrépa, karalábé, zeller. Ezekből, ha teheted, mindig friss kell. A hagyma, fokhagyma, krumpli… hát az bent is akad a konyhán, mindegy. Most mondom, ha télire szánod a zöldségeket eltenni, akkor is igyekezz minél korábban, de legalábbis délelőtt felszedni. Tovább kitart és jobb az íze.

De vissza a leveshez, mert a tűzhelyen a víz a hússal már majdnem forrni kezd, mire mindent összeszedtél. Ne ijedj meg attól a szürke habtól, amit látsz, szépen, óvatosan kanalazd le a tetejéről. Minden, ami a húsból ehetetlen így jön elő.

Az összes zöldséget, amit bele fogsz rakni a levesbe, fontos, hogy tisztára pucolt. Egyetlen folt nem lehet rajta, de ezt nem nehéz megcsinálni. Csak figyelned kell.

Ami ezután következik, eldönt mindent. Miből, mennyit. Nincs rá recept. Magadtól fogsz rájönni. Lehet, hogy hamar, de talán kell hozzá egy kis idő.

Tanácsként csak annyit mondhatok, a vörös hús a legerősebb ízű és minél halványabb a színe annál szelídebb lesz az íze. A zöldségekkel tudsz majd varázsolni, mert az ízeknek harmóniában kell lenniük. Főleg a sárgarépára vigyázz. Mert édes, és szeret uralkodni. A te dolgod lesz megfékezni, hogy össze tudjon simulni a többi ízével. Lássuk tehát, sárgarépa, fehérrépa, karalábé, zeller, hagyma, fokhagyma. A zeller-zöld és a petrezselyem mehet egybe kötve. Na és a krumpli. Nem az íze miatt kell. Egészben tegyél minden levesedbe, mert segíteni fog, hogy átlátszó és kristálytiszta legyen. Aztán meg, minden családban van valaki, aki szereti. Mert nagyon finom ám! Mi nagyapáddal mindig feleztünk.

Na és jönnek a fűszerek. Só, bors, köménymag. Semmi más. Recept erre sincs, de szép lassan megtanulod azt, hogy mindenki egyformán szeresse. Akkor jó a levesed, ha az asztalnál senki nem tesz bele semmit.

Az erős paprika nem számít, abba nyugodjál bele. Ma már asszonyok is tesznek ilyet a levesbe. Nem is értem.

Na, hát ennyi lett volna, és most figyelj. Mert jön a titok. Minden megvan, bekerült a fazékba, a család még alszik. A gyenge tűzön a leves elkezd élni. Minden mocorog, helyezkedik, aranysárga gyöngyök születnek, és a fedő alól, csodálatos illat szökik a szobába.

Megcsiklandozza az alvók orrát, és mosolyukat elcsenve visszairamodik a fazékba. Ez volt az utolsó fűszer. Talán nem fontos, de hidd el nekem, nélküle soha nem lesz a TE húslevesed.

Ja, és még valami. Innen számolva, még vagy négy-öt órát kell, hogy a leves gyöngyöt dobáljon. Mert forrnia nem szabad.

Ha letelt az ideje, vedd le a tűzről. A födő maradjon, a leves bezárva csendesedjen.”

 

Talán nem így, nem ezekkel a szavakkal mondta el, talán már hozzátettem, amit éreztem, és most érzek. Talán.

Ritkán fordul elő, hogy nem főzök vasárnap húslevest. És így főzőm. Mert régen tudom ez nem mese volt. Persze készítettem a hosszú évek során jó húslevest, finom húslevest. Mára már csak az én húslevesem készül, és amikor tálalás előtt leemelem a fazék tetejét, az aranysárga leves illatával együtt érzem anyáim lelkének suhanását is.

Néhány éve nagyon lázas voltam. Nehéz éjszakám volt, nem bírtam magamhoz térni, és akkor egy rég nem érzett illat csiklandozta meg az orromat. Nem tudom elmondani, mit éreztem, de még a lelkem is belesajdult. A férjem hangját halottam:

— A lányod hajnal óta fenn van, nemrég jött be a kertből.

Becsukott szemmel mosolyogtam, mert rájöttem, anyám elmondta a legendát. Ahogy annak idején nekem is az ő mamája. A nagyanyám.

Lassan nekem is dolgom lesz. Rebeka a kis unokám, ősszel iskolába megy. Itt az ideje, hogy ne csak meséljek neki.

Legutóbbi módosítás: 2010.01.29. @ 15:36 :: Gazsi Anna

Szerző Gazsi Anna 32 Írás
60 éves múltam. Egy pici tanyán élek egy gyönyörű erdő közepén. Boldog vagyok,mert akit és amit szeretek az itt van velem.A természet az befogadott,emberrel csak akkor találkozom ha én szeretném. De néha fel sétálok a magam teremtette kis világom legmagasabb tornyába és tágra nyílt szemmel csodálkozom rá, a körülöttem lévő világra.