wolner annamari : Nézz Rám!

Nézd

a hajam hullámzását,

ahogyan a szálak a vállamra tapadnak, s 

megülnek a nagykabát

felt?rt gallérján.

Kövesd

 az ujjaim dinamizmusát,

ahogyan a tétova mozdulatok közt mégis,

                                                            álmaimmal az eget

neked körberajzolom.

Nézd

a fájdalom gy?r?dését,

ahogyan szemembe a járdáról felhordja

 a porszemeket

a szél

 

s a vízt?l fakult plakátokon keresem

az üzeneteket, de

                                               nem látom a s?r? es?függönyön át.

 

Nézd

a szakadást, mely gúzsba köti a

lendületet.

Semmi nem az most bennem, ami

 tegnap volt.

S a lelkem ma nem bír utánnam jönni.

Nincs több, csak egy csésze tea,

egy város, s  egy álmos kávéház.

 

Egy hirtelen  felbukkanó arc az

es?verte ablaküvegen át

néz rám!

S hagyja a könnyeimet a csészébe

potyogni

 

ma nincs más!

Legutóbbi módosítás: 2009.12.18. @ 16:49 :: wolner annamari
Szerző wolner annamari 0 Írás
Fények és árnyak furcsa játékával képre hívott sorok az vagyok! Egymásba kapaszkodó betűk és rímek mélyén bolyongó lélekrapszódiák az vagyok! Fekete-fehérben papírra simított hétköznapok és ünnepnapok, melyek karcot ejtenek előbb a lelken, majd az arcon, hogy aztán versben oldódjanak fel az vagyok! A húnyt tekintetek mögött ott remegő szenvedések és szenvedélyek , megélt boldogságok és fájdalmak katarzisa az vagyok! S mindezek közt ott feszül és lebeg valahol bennem a Nő! Maga a misztikum! A titkok legmélyebb óceánja az vagyok! Fények és árnyak furcsa játékával képre hívott sorok az vagyok! Egymásba kapaszkodó betűk és rímek mélyén bolyongó lélekrapszódiák az vagyok! Fekete-fehérben papírra simított hétköznapok és ünnepnapok, melyek karcot ejtenek előbb a lelken, majd az arcon, hogy aztán versben oldódjanak fel az vagyok! A húnyt tekintetek mögött ott remegő szenvedések és szenvedélyek , megélt boldogságok és fájdalmak katarzisa az vagyok! S mindezek közt ott feszül és lebeg valahol bennem a Nő! Maga a misztikum! A titkok legmélyebb óceánja az vagyok! Fények és árnyak furcsa játékával képre hívott sorok az vagyok! Egymásba kapaszkodó betűk és rímek mélyén bolyongó lélekrapszódiák az vagyok! Fekete-fehérben papírra simított hétköznapok és ünnepnapok, melyek karcot ejtenek előbb a lelken, majd az arcon, hogy aztán versben oldódjanak fel az vagyok! A húnyt tekintetek mögött ott remegő szenvedések és szenvedélyek , megélt boldogságok és fájdalmak katarzisa az vagyok! S mindezek közt ott feszül és lebeg valahol bennem a Nő! Maga a misztikum! A titkok legmélyebb óceánja az vagyok! Wolner Annamari vagyok. A Felvidéken élek. rülök, hogy elbújhatok alkotni a Héttorony egyikében...