Nézd
a hajam hullámzását,
ahogyan a szálak a vállamra tapadnak, s
megülnek a nagykabát
felt?rt gallérján.
Kövesd
az ujjaim dinamizmusát,
ahogyan a tétova mozdulatok közt mégis,
álmaimmal az eget
neked körberajzolom.
Nézd
a fájdalom gy?r?dését,
ahogyan szemembe a járdáról felhordja
a porszemeket
a szél
s a vízt?l fakult plakátokon keresem
az üzeneteket, de
nem látom a s?r? es?függönyön át.
Nézd
a szakadást, mely gúzsba köti a
lendületet.
Semmi nem az most bennem, ami
tegnap volt.
S a lelkem ma nem bír utánnam jönni.
Nincs több, csak egy csésze tea,
egy város, s egy álmos kávéház.
Egy hirtelen felbukkanó arc az
es?verte ablaküvegen át
néz rám!
S hagyja a könnyeimet a csészébe
potyogni
ma nincs más!
Az ablakon túl a téli napsugár.————–ezzel az a bajom, hogy
Fáradt pillantást fest az ég———–hangulati ambivalenciát tükröztet
(napsugár=friss, üde energia——-fáradt pillantás 🙁 )
kifeszített vásznára a hajnal.
Megbújunk benne mindketten.
Mint riadt gyermek,
apja régi pulóverében,
az ablak el?tt térdelve egy
elmúlt vasárnap délel?tt.
Változunk.———er?ltetett
Olykor távolodunk.———–igerag-
Aztán megrettenünk, s
megint összefogódzkodunk.———rímpárok!
Elfojtott félelmeink
beleégnek az arcunkba
áttörve a fahéjas tea páráját.
Elfelejtjük, hogy az
úton néha sár van, s
csak az es?t?l fázós a délután.
Összefogódzkodunk lassan.
Mint riadt gyermek az—-dupla hasonlat, nem szerencsés :((
ablak el?tt térdelve egy
es?s vasárnap délel?tt.
Ezen a versen érdemes gyúrnod még, mert a többi rész nagyon szuper, sajnos ez most NP
