Pulai Éva : Fájdalom

Idős asszony áll apja sírjánál.

Édesanyja, mellette szinte összeaszalódottan pityereg.

Ő nem sír, csak emlékezik.

 

Már tudja: hetvenévnyi életet le lehet élni úgy, hogy valakit szeretünk és gyűlölünk egyszerre. Vajon eltemetheti végre a fájdalmait is?

 

Kicsi lányként betegen fekszik az ágyban, édesapja mesét olvas neki. Szép, mély hangja van, megnyugtató, álomba ringató.

 

Az ágy sarkában kucorog, a félelemtől már nedves alatta a lepedő. Nem lát semmit, csak hall. Anyja visít, hatalmas zuppanások, ablakcsörömpölés és a kocsis-káromkodások sajgása a fülében.

Ebből több volt, mint a szép mesékből.

 

Milyen érdekes…

Hosszú éveket ugrik emlékezete. Megint az ágyban fekszik. Korán reggel van, anyja hajnalban már dolgozni ment a földekre.

Apja odamegy hozzá, és simogatja. Kedvesen, és egyértelműen.

 

Soha nem tudta elmondani az anyjának. Csak a lányának. De nem tudja, joga volt-e hozzá, hogy az unokát befolyásolja a nagyapja megítélésében?

 

A sír magára marad, s ők a fájdalommal és öreg édesanyjával hazamennek.

 

 

 

 

 

09.08.24.

 

Legutóbb szerkesztette - Pulai Éva
Szerző Pulai Éva 0 Írás
A másik embert először olyannak látod, amilyennek szeretnéd. Megismered olyannak, amilyennek ő szeretné, hogy lásd... Ha én is akarom, megismersz. A híroldalt H.Pulai Évaként állítom össze.