Érted? Ha nincsen kihez imádkozni,
Akkor is összegy?lnek az ember szavai,
Megs?r?södnek a nyelvcsap tájékán,
Torkot fojtanak, és megölik a lélek
Csendjét. Ha meg van csöndje a léleknek,
Akkor akad lélek is, kár lenne tagadni,
Kikerülni, mert hogy mib?l áll az ember,
Ha menni kell, hogy tényleg menjen,
Ne csak úgy testileg; vagy maradjon
Fában, virágban, maradjon meg az elmúlásban,
Ami nem a halál, de a szél szói, susogás,
A tenger mormogása, a f? sercenése,
A bebábozódás misztériuma, beépülés,
Akár ha anyag is a lélek, vagy pár gramm,
De hogyan épül fel apám, hogy szavam kijavítsa,
Miként higgyem én el, hogy cseppben a tenger,
Amikor engem a bálnák érdekelnek.
Érted? Ahol ketten összegy?lnek…
Gondolatomban hozzád fordulok, bárki –
Vagy, aki vagy – szerepcserére én is itt
Vagyok, habok öntudatával tengermély fölött,
S ha így vagyunk, a mélyek nem zavarnak,
Szóhídon át új járást megtanulnunk
M?vészet, akár az Isten, világpoéta –
S mi visszatermünk, mit a vízkertész
Visszametsz, vagy a selyemgubót, ha szálja
Szélbe száll, akár ökörnyál-pókfonál,
Ó, utazó, hát szólj az úthoz – ugyanaz –
Szólj a célhoz, vízhez, éghez – ugyanaz –
T?zhöz beszélj – hisz nem anyag, de forma,
Akár ima, mi már kimondatott,
S akár a lélek, ének, száll és nem pihen,
De elfogadja visszhangját a múltnak,
Fogadd el, földi, végre, égi képedet.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.27. @ 19:17 :: Petz György
