Mikor már
Nem adhatsz
És nem kérhetsz
És nem csábít semmilyen érdek
Jelentéstelen kusza halmaz
Panasztalan-konokul hallgatsz
És pontokra hullnak a képek
Tested jeltelen jelmez
És nincs hatalom mely felment
P?rén lépdelsz a létnek
Semmibe omló peremére
Mártod mélységbe lábad
Kacéran kacsintasz a halálra
Simogatod busa fejét egy szörnynek
Ki sóváran szíved fölé görnyed
És már magadat sem hívod énnek
Szóljon ekkor ez utolsó ének:
Úgy találj rám
Hogy puha görgetegként
Omoljon az Ég szememre
Csontját betakaró húsom légy
Éjszakám gödrét Te temesd be
Fuldokló tüd?m eleven lélegzete
Akadozó szívverésem fölhabzó üteme
Dermed? sejtjeim éltet? melege
A mindenség áramlata légy
Mi áthatol ezer ördöglakaton
Hallgatásból emelt falakon
Mint csillag ha hull magába
Összeroppanva zuhanj belém
Lassan szület? édes halál
Lüktet? ponttá legyen e világ
Zajló csöndesül? hullámverés
S ha múltam okát t?n?d?n kérded
Árvaságom jegyajándékként adom néked
Elmondom én
Ég? hangtalan torokkal magamban
Összes poklát
A nélküledi létnek
Rákosan ragyogó nyárnak
Téli éjszakáknak
Amik dermedt csillagokban áznak
Minden tétova léptemnek
Hogyha sírgödrök felé tévednek
Magánysivatagot
Hol kövekkel porladva álltam
Pillanatzárványait
A mindennapi halálnak
Úgy találj rám
H?s tenyereddel
Lázas homlokom
Te jegeld el
Mélytengeri halat
Marianna árok
Fogadjon magába
Halhatatlanságod
