Augusztus 26-a van, szép és csöndes az este. Milyen különös véletlen, hogy pontosan annyi ülőhelyet biztosítottak a szervezők, mint ahányan eljöttünk.
Az angyalföldi József Attila Művelődési Központ nyitott teraszán két régi jó barát beszélget, a velük rokonszenvező vendégek figyelmes társaságában. A házigazda Beregi Péter, meghívott partnere pedig Nagy Bandó András.
Ők ketten egyáltalán nem törekednek holmi veretes, tiszteletkörökkel agyonrajzolt elemzésre, „szoboravatásra”. Közismert mesterei a szónak és a szórakoztatásnak, a szakma iránti alázatuk minden jelenlévőt megérint.
Nem lehet szó nélkül elmenni egy ilyen ívű életpálya mellett, megdöbbentő a fejlődés a humortól az irodalmi és emberi teljesítményekig.
Nagy Bandó András a nyíltság, az emberszeretet, a segítőkészség luxusában, nem fényűzően, de saját szelleme fényében él. Fontos számára a felnövekvő ifjúság. Gazdag képzelőerővel fordul a gyermekekhez, de verseiben mi is szívesen elidőzünk vele, nem beszélve könyveinek kétszázezres olvasó táboráról.
Van mondanivalója ennek az egykori munkáskerületnek is: merjen a kisember polgárrá válni, ne legyen a politikai hazugságok áldozata.
Szívesen beszél a hit és a bizonyosság differenciájáról, miközben megadja a tiszteletet az öt világvallás követőinek, hiszen egyazon Istent féljük, ámbár különbözőképpen.
Beregi Péter az igaz barát felkészültségével, finom arányokban ötvözi a sikertörténetet a magánélet kérdéseivel. Amikor az Andrásnak nemrég beültetett szívritmus-szabályozó is szóba kerül, rögvest mindketten vidámabb hangokkal hárítják el az aggodalmainkat, a házigazda adomáját érdemes (sajnos nem pontosan) idézni.
Mari nénit kérdezik, hogy miképpen funkcionál a frissen beültetett pacemaker-e? Az obligát válasz: „angyalkám, minden a legnagyobb rendben, csak azt nem értem, hogy amikor a párom megcsókol, miért nyílik ki a garázskapu?”
A filantróp Nagy Bandó. Ez tán a legkülönlegesebb jellemvonása! Az arany szalmaszál díj egyedüli birtokosa. Azt mondja, őt is váratlanul érte saját aktivitása, ami a hajléktalanok és az elesettek felé fordította. Helyesebben nem volt ebben semmi tervszerűség. Ennek dacára a Déli pályaudvari akciója eltartott, vagy három hónapig. De megemlítette a debreceni, Friderikusz Sándorral és Kondor Katalinnal közös fellépését, melynek során az általa meghívott három hajléktalan rendhagyó megnyilatkozása okozott döbbenetet, aratott osztatlan elismerést. Páratlan dramaturgiai érzékről tett tanúbizonyságot azzal a közönséghez intézett kérésével, hogy a végén senki se tapsoljon. A hallgatóság távoztában gondolja újra végig az elhangzottakat, őrizze meg annak hangulatát.
Tőlünk is így búcsúzik.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.26. @ 22:33 :: Meyer József
