Magyar Csaba : A kalandor

 

– Képtelen lennék irodában ülni reggelt?l estig, ugyanazokkal az arcokkal körülvéve. Úgy érezném magam, mint akit élve eltemettek, végképp megfosztva legelemibb szükségleteit?l.

Márpedig nekem a legfontosabb a szabadság, a kötöttségek nélküli lét, hogy folyton mozgásban legyek. Új utcák, új emberek. Cseppet sem zavar az örökös megtorpanás és újbóli nekilódulás.

Már kamaszkoromban rájöttem erre, s ezért is fejeztem be tanulmányaimat olyan korán, feleslegesnek ítélve minden további az iskolapadban eltöltött percet. És ha nem is szereztem diplomát, olyan rejtett oldalukról ismertem meg az embereket, ami csak egészen keveseknek adatik meg. Még kéretlenül is feltárják,  kiteszik elém titkaikat.

Mindent tudok róluk, mit esznek, mit viselnek, kinek írják leveleiket, kinek fizetik tartozásaikat. Nap, mint nap új felfedezéseket teszek, új kincsekre bukkanok. Ezért nem riaszt b?z, piszok és járvány. Talán egy pszichológus, talán egy költ? lát csak ilyen tisztán.

És néha bennem is fogannak versek, mikor az elemekkel dacolva, szilaj utcai hajósként hajamat az arcomba csapja a szél.

Most mennem kell, ismeretlen vidékek, vad kanyarok várnak. De jövök még errefelé – intett a narancsruhás férfi, felugorva a kukáskocsi platójára. Szemében a megkülönböztet? jelzés fénye villant, a gyerekek szájtátva bámultak utána.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.