kisslaki : 1945 Tavaszi palánták

Örökké újra tavasz, és örökké ismétlődő emberi őrület *

 

 

 Dörögtek az ágyuk a pesti rakparton. Felettük az eresz alatt, a pici szirénák ijedtem sikoltoztak a fészkeikben. Nem csoda, mikor látták, hogy még a fémtorkú papa is ott bőg a háztetőn.

A bombázóerődök közömbösen zúgtak az égen, alig hallották a légvédelmi ágyuk veszett csaholását. Pedig azoknak is inkább ugatás helyett, nyüszíteni lett volna kedvük.

Mindez, a Kruspér utca 6/A-ban nem érdekelte a szeretőket. Talán abban a pillanatban fogant az új élet Rózsika ölében, mikor Green pilóta kioldotta a dagadt bombákat; — had repüljenek — gondolta.

 

*

 

A kapu alatt Bierhuber Áron, a leszázalékolt fajvédő boldogan bólintott, mikor a félemelet kettő ajtaját berúgta Somogyi testvér. Két fegyveres társa is követte.

— Ezek is a legjobbkor jönnek! — káromkodott a patinás nevű Báróczy Sándor, alias Grünspann Laci ószeres. Rózsika is felpattant a férfi öléből, mire a szoknyája rögvest visszaomlott a rendes tartásba. Báróczy is felállt, s eligazította a nadrágját. Sajnálta, hogy nem volt a zsebébe a pisztolya. — De ki a fene gondol rá olyankor? Magára öltötte a nyilas zubbonyát, ami eddig a széket hágta. Tudta, hogy egy szökött munkaszolgálatost ez az uniformis megóv: — szép újmagyar kifejezéssel mondva — az „ott és helyben való felkoncolástól.”

— Persze, ha nem lett volna Bierhuber viceházmester őrülten féltékeny. Sokáig szenvedett a nyomorult, és Júdásnak érezte magát, de végül is, feladta Lacit. Lelkiismeret furdalást érzett, és egy kicsit sajnálta is barátját, hiszen kölyökkorukban együtt fociztak az ifiben. De hát szerette Rózsikát. Hiába; — ő nem kellett a kibombázott lánynak. Mint ahogy a szegény, szerencsétlen Bierhuber, a leamputált karja miatt a nyilasoknak sem. Hiába mondta, hogy fél kézzel is fejbe tud lőni egy nem árját.

 

*

 

Somogyi testvér röhögött a Báróczy néven, mikor Grünspann hamis papírját olvasta.

— Ír maga is, mint a kedves ükpapa? — Laci nem szólt; — akkor sem mikor Somogyiék megbilincselték. Vonszolni se kellett az utcára.

Rózsika az ablakpárkányba kapaszkodott, s onnan látta, ahogy lenn a kőfalnál Laci hirtelen összerogyott. A sorozat zaját is alig hallotta, pedig már rég nem volt üveg az ablakon. 

 

*

 

Elmúlt a tél, s a fegyverek is végleg berekedtek a csaholástól. A tavasz a virágaival, már az új élet reményét hozta a világnak. Az újhagymák már óvatosan kicsodálkoztak a föld alól, és a gavallérok, petrezselyem bukétával kedveskedtek hölgyeiknek. Rózsika is bővebb szoknyát szabott magának. Varrás közben azért gyengéden elmosolygott; — ha fiú lesz, Lacinak fogják hívni. Vagy talán Sándornak? — hiszen a magyar királyi nemes testőrző kapitányköltőnek is az volt a keresztneve…

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.08.22. @ 19:49 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de