Mikor az uccámból elment a kedves,
galambok többé nem ültek verebekhez,
kedvetlen felh?k h?lt helyükön kerengtek,
szomorú macskák mjákoltak szétszerte,
mikor az uccámból elment a kedves.
Mikor az uccámból elment a kedves,
– háromszáznyolcvanegy napja ennek –
hirtelen értelemvágyba burkózott minden:
macskáktól menekül? egerek lettek,
mikor az uccámból elment a kedves.
Mikor véglegmód a járdára kilépett,
és elsuhanó lábikrája derengve fénylett,
és szép-gömb-válla picikét rándult,
és egy kicsi fiúcska is utána bámult,
csak ámultam magam is bambán,
mikor a kedves elment az uccán.
Könnyedén, lebegve lépett a kedves
már gyúltak a fények, s az uccai lények
ránevethettek, csak én, szívegyökere-
ága (ki bánta ezt, ki nem bánta)
egyet, akkor, kicsit sem nevettem,
mikor az uccán elment a kedvesem:
mert hát elment a kedves, ifjan, der?sen:
langy szell? hajlik most utána h?vösen.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.10. @ 15:48 :: Kavyamitra Maróti György
