Horváth János : Menedék

Azt hittük, ha rendszert váltunk, magunkat váltjuk meg vele.

 

Szétesett ez a világ. Egyre nehezebbek az ébredések, és a holnap még hátra van. Kiálmodtam magamból mindent, sivár és üres lett az eddig kies jöv?, nem teríti be már az álomlepel. A kijózanodás karmai hasítanak belém holnapokat. Megrettenek attól, amit látok. Nem magamat féltem, hanem a rám bízott generációt, amelyet cserbenhagytam. Mert felneveltem ?ket hazugságra, kioktattam ?ket önmegtartóztatásból, és pont olyanokká formáltam ?ket, mint én vagyok. Te nem tudod, hogy milyen nehéz szembenézni a hiábavalóság örömtelenségével. És a felel?sség, hogy nem számíthattok rám, mert én magam is segítségre szorulok. Éjszakánként hallom az üstdobok hangját, vérnyomásom fejemben lüktet? dobbanásait, és kiszáradt torkomat köszörülöm. Szólnék, de már nem tudok. Csak szemeimben tükröz?dik némi megbánás. Talán, nem kellett volna, nem így. 

 

Azt hittük, ha rendszert váltunk, magunkat váltjuk meg vele. Most azt látom, hogy valami félrecsúszott, és tovább örökítjük, amit évtizedekig hurcoltunk magunkkal. Ideológiákból építünk bástyát, és önigazolásból húzunk falakat. Megmagyarázzuk, hogy miért vagyunk többen, mint amennyien birtokoljuk e hazát. Persze, tudom, nem a számok a fontosak, csak a történelmi felel?sség, amely számok nélkül is nyomaszt. 

 

Te még fiatal vagy, és bizalmatlan. Egyetlen erényed, hogy szavaid nyomán virágba borulnak a rétek, és újra term?re fordulnak a kiszáradt fák, barackvirág illatával jár nyomodban az áprilisi szél.  Neked küldetésed van. A napok kifakult hozadéka nem érdekes. Dobd le magadról a valóság terhét, és alkoss magadnak kis kiköt?ket, ahová befuthatnak a hosszú útjukról visszatért hajók! Legyél te is menedék!  Lehet, hogy ez is éppen elég.

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth János
Szerző Horváth János 161 Írás
"Újra kezdeni mindent e világon, - megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…" (Váci Mihály: Valami nincs sehol) Budapesten születtem, egy Várbeli, háborús sebektől meggyötört bérházban, az ötvenes évek elején. Iskoláimat javarészt Budapesten végeztem, azt a paradicsomi másfél évet kivéve, amikor az általános műveltség megszerzése terén az első lépéseket megtettem, a szentgotthárdi általános iskola padjaiban. Az a másfél év meghatározó számomra, azóta is nosztalgiával gondolok a vidéki évek szabadságára, a Rába parti csavargásokra. A Budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségiztem. Tanáraim nagy hatással voltak rám. Itt sajátítottam el az irodalom szeretetét, és az amatőr színjátszás alapjait, amely később is szerepet játszott, az életem során. A BME Gépész karán szereztem diplomát 1989-ben. Ezt követően gépészmérnök-informatikusként dolgoztam a Medicor Röntgen Rt.-nél, majd egy amerikai multinacionális vállaltnál, a GE-nél, nyugdíjazásomig. Az írással Földes Péter osztálytársam, és barátom biztatására kezdtem foglalkozni, több, mint egy évtizede. Novelláim különböző antológiákban már megjelentek. Első novelláskötetem 2019 elején jelent meg Búcsúlevél nélkül címmel, amely az elmúlt több, mint egy évtized válogatásait tartalmazza.