A kilincs alatt zöld korrózió
nyomait vélem felfedezni,
a lecsöppent pillanat
összekeni emlékezetem holdudvarát,
ágyasa lettem a boldogságnak,
fetrengek a nedves leped?n,
amíg lazítják rajtam a gyepl?t,
szemem rendszerint könnybe borul,
a napfelkeltét várom,
de makacs a világ, folyton bealkonyul.
Veregesd meg a vállam,
hogy elfelejtsem,
honnan vettem ezt,
tapsoljon meg a kivagyokság’,
s a vágyaim tubusát
módszeresen göngyölje fel
a téli t?zvihar, a nyári fagyhalál,
az ellentétek oldják fel a harmóniát,
míg a folyamat végén
elmerengünk, s az elménk megreng,
szívünk egyenlíti ki a frekvenciát,
mosolyunk sava semlegesíti
a világ lúgját…
Legutóbbi módosítás: 2009.05.20. @ 22:14 :: Szendrői Csaba
