1.
széthullott a világ, csak mi vagyunk, te és én, a tartalmát vesztett id? megremeg, nem ketyeg, csak van velünk egészen, bennünk suhan minden perce csendekb?l csendekbe, átfog a jóság, átfog a dobbanás, betölt a fény, pedig sehol sem ég semmi, duruzsol a szél, hulláma cirógat, oldja testek melegét, ragyognak szíveink, lüktet dagadó szenvedélyünk, most lassan simítom arcod, megremegsz, mert érzed, hogyan suhan át beléd mindenem, kezek vagyunk, kezek árama, kezek színtiszta nedve keresztünk körvonalát adja, ó, vigyük tovább, kulcsolva át teret-id?t, ahogy most itt vagyunk, egészen így, egészen együtt.
2.
meghajolnak a percek, ahogy összeborulunk, táncol a fény szemedben, olyan igaz, olyan mély, serdül az este, teste végigkúszik a szobafalon, ránk húzza magát, közös burokban érzünk, látunk, hallunk, vagyunk, dobbanunk, forr az éjfél, mámoros poharát kínálja, g?zölg? kéjével bódít, nem is kell más, csak legyél itt velem, amíg lehet, egyként érjünk leped?mhöz, bizseregjünk érintés-tapadtan, ?rizzük magunkat magunkban együtt, mégis külön lélegzetben, külön lüktetésben, külön szempilla-csapódásban, külön körforgásban, egymás lelkében.
Legutóbbi módosítás: 2009.05.27. @ 17:56 :: Molnár Szilvia