ma sem, ezen a csütörtöki napon, 2009. május 28-án.
Ami azt illeti, a dolgok nagyjából sosem álltak túl jól, már abban az els? pillanatban sem, amikor – számításaim szerint –
2 092 537
nappal ezel?tt Éva fölkínálta az almát Ádámnak.
A dolgok kés?bb kicsit rosszabbul álltak, amikor – számításaim szerint –
2 086 673
nappal ezel?tt Káin bunkósbotja lecsapott Ábel fejére, meg ahol érte!
Utóbb aztán a dolgok kicsit rosszabbra kezdtek fordulni.
Például akkor, amikor
280 554
nappal ezel?tt Muhinál Batu kánnal szemben csúnyán leszerepeltünk.
Április tizenegyedike volt, ahogy április tizenegyedike volt aztán rá
242 521
nappal is, amikor József Attila született.
„Lidi nénémnek öccse itt,
Batu kán pesti rokona…”
Ja! szóval, ezért mondta Attila!
Mert április 11-én született, a muhi csata napján.
Na hát!
De azon a napon sem álltak túl jól a dolgok – a dolgok állása szerint -, amikor Attila született. Mint ahogy nem álltak túl jól
21 151
nappal ezel?tt sem, mikor én megszülettem, pedig Sarlós Boldogasszony napja volt az a nap.
A dolgok ráadásul nem állnak túl jól azóta sem, pedig a fent jelölt 21 151 napban próbáltam én javítani rajtuk.
A dolgokon.
Borzasztóan rosszul kezdtek állni a dolgok
25 473
nappal ezel?tt, mikor Hitler lerohanta Lengyelországot, és onnan kezdve – hogy megvalljam az igazat – elég rosszul álltak a dolgok – a dolgok állása szerint – mintegy
2193
napon át.
A dolgok jelenlegi állása szerint nincs semmi okom feltételezni, hogy a dolgok túl jól álltak volna
878 261
nappal ezel?tt, naplemente táján, amikor Szókratész kiitta a bürökpohár tartalmát.
(Na! ez még egy nagy történet volt, hadd meséljem!
Mert itt van nekünk egy csúnyácska, fantasztikusan jó és bölcs ember, aki simán fölébe emelkedik kora átlag athéni polgárainak, gondolkodásban is, etikailag is. Ingyen tanít ifjakat, mert úgy véli egyrészt, hogy a tanításért pénzt elfogadni tisztességtelen, másrészt a szokásos „anyagi javakra” neki nincs szüksége. Nem ? járt-e ki a piacra minden reggel, mondván, azért jár ide, hogy megszemlélje azt a sok árut, ami nélkül ? jól meg tud lenni?
Na, és akkor a derék athéni urak -a dolgok állása szerint például egy b?rcserz?-iparos – megelégelik ezt a hihetetlen szellemi-erkölcsi fölényt, perbe vonszolják, és keresztülviszik, hogy öngyilkosságra ítéljék!
Mit szóltok ehhez? Ehhez mit szóltok?)
Na, persze: a történet ismer?s lehet.
Mert hát – a dolgok állása szerint – piszokul rosszul álltak a dolgok
722 867
nappal ezel?tt, a nap hetedik kett?sórájában Jeruzsálemben, a Koponyahegyen: abból a melegbarna-szem?, halk szavú fiatalemberb?l (na jó! egyszer, egyetlenegyszer felemelte a hangját ott a Templom nartexében, amikor fölborogatta az árusok asztalait), szóval a halk szavú fiatalemberb?l ekkor szakadt ki a halálkiáltás: „Eli, eli! lamma sabaktani?”, és kilehelte a lelkét, pontosabban – miként ? mondta – Atyja kezébe adta vissza.
Mármost: nem ugyanaz a történet ez, mint Szókrateszé?
Itt járt, eljött közénk Isten egyszülött fia, a Tökéletes, a Jó: az Út, az Igazság és az Élet.
Mire mi?
Na, mit tettünk mi?
Itt egy jó kis kereszt, menj már föl rá Világnak Világossága, mert kibírhatatlanul tiszta és világos vagy nekünk!
(Attilának meg a tolató vonat kerekét ajánlottuk föl, Juhász Gyulának egy pisztolyt, Hölderlinnek az elmebajt, Radnótinak az útmenti árkot, Pet?finek a csatamez?t!)
(Na jó: ezt még!
”Na mi van, mi van, Sándor? Már mindenki kint van a csatatéren, Te meg itt ugrálgatsz Pesten?”
Édes jó Istenünk! Mennyire tudták a kis senkik, a kis ködev?k, hogy ez a huszonöt éves, vékony, alacsony, elálló fül? – majdnem gyerek – ember, ki fog menni nekik a csatatérre meghalni, amilyen büszke egy teremtés volt!
Édes, jó Istenünk!
Hát hol, mikor volt az divatban, hogy számon kérjük a Költ?n, amit leírt? „Almafa lennék a kedvedért”: no, akkor gyökerezz le, ujjaid legyenek a Te akaratod szerint ágakká, azt akkor n?jenek rajta almák!)
De hát így, ilyen rosszul álltak a dolgok akkor, a dolgok állása szerint.
Ahogy én látom – a dolgok állása szerint – az a
374 746
nappal ezel?tti délel?tt Koppány számára – mit mondjak? – biztosan nem volt egy „szép, fényes nap”.
Persze, persze; tudom én: államalapítás, meg kereszténység felvétele, meg a megmaradásunk: de hát azért, amikor a jobb lábat, meg a balt, aztán a jobb kezet, meg a balt egy-egy lóhoz kötik, azt akkor a lovak elindulnak a négy égtáj felé (gondosan arrafelé, mert az ilyesmire ügyeltek kultikus okokból), akkor az marhamód fájhatott! (Örkény István óta meg azt is tudjuk, hogy olykor a lovak kimustráltak voltak, no és meglehet, a tépkedés nem biztos, hogy els?re sikerült.
(Lásd: A pogány Sütt?, Sütt? fia gondolatai, miközben az abádszalóki prépostság rendeletére a testét négyfelé tépik.)
A dolgok állása szerint, ez már akkor sem tartozott az emberbaráti büntetések közé!
A dolgok állása szerint elég szar napja lehetett Iván Gyenyiszovics negyvenkilenc éves orosz munkásnak
23 063
nappal ezel?tt a Jenyiszej fels? folyása táján kialakított lágerben, meg Tekurana no Hana kilencéves kislánynak
23 307
nappal ezel?tt Hirosimában úgy kilenc óra körül reggel, mikor iskolába indult.
((Na, ezt még!
Tekurana no Hana (Cseresznyevirágocska: hogy megmondjuk e helyt magyarul is nevét) ugyanis sok más társával együtt a gép zúgására fölnézett, és integetett az „amcsi bácsiknak” ott a bombázórepül?n (mintha azok látták volna ?t: édes jó Istenem!), mert a háború – a dolgok állása szerint – a vége felé közeledett, és a legtöbb japánnak amúgy tele volt már a… Örömmel, bizakodva néztek föl a szép, kék, kora?szi égbolton függ? amerikai bombázóra, mert a megment?iket látták bennük.
A dolgok állása szerint a bombázópilóta (Paul Warfield Tibbets) viszont a bombát oldotta rájuk. (Ahogy én látom: a dolgok állása szerint Tibbetsnek sem ez volt a legjobb napja!))
A jelek (a dolgok) állása szerint, egy szépen kialakított, tágas és jól lakható termet kaptunk – számításaim szerint –
2 092 547
nappal ezel?tt.
Súlyosan szép brokátfüggöny-naplementék, aranydíszes napkelték díszítették, tejszínhabfelh?k lebegtek az Úr azúr egén nappal, ezüstkorong hold úszott a sötétlila égen éjjel, mint ezüstbárka achátfolyón.
Sok – sok ajtó nyílt e díszteremb?l a végtelen Világegyetem tájai felé, sok-sok lehetségesen szép világok felé.
Aztán elkezdtük csukogatni ezeket az ajtókat, miközben azt hittük – botor aggyal -, hogy ajtókat nyitunk az Univerzumra: aztán lezártuk az Ég felé nyíló kilátást, betontet?kkel zártuk le: ha így elfalaznak valahol valamit, akkor az Er?k máshová vándorolnak, mert az Er?knek ki kell törniök.
Ha föntr?l nem jöhetnek, hát lentr?l próbálkoznak!
Ha Mennyb?l nem, hát j?nek a Pokolból!
Közben a szép terem falai – ahelyett, hogy tágultak volna, ahogy tudásról sz?tt álmainkban véltük – egyre csak sz?kültek. Meg az ajtók is csak csukódtak, csukódtak, csukódtak…
A dolgok állása szerint már megszámlálhatóak a számlálhatatlannak teremtett ajtók.
Száz van már csak?
Még húsz?
Már csak kett??
Gondolom, a végén majd csak egy Nyitott Ajtónk marad, akkor aztán azon kisétálhatunk szép Világos Termünkb?l, a Nagy Sötét Semmibe,
A DOLGOK ÁLLÁSA SZERINT.
Legutóbbi módosítás: 2009.05.28. @ 14:15 :: Kavyamitra Maróti György
