dr Bige Szabolcs- : Anya elment

– részlet Simona Cratel: Az idegenek című regényéből *

 

 

Pontosan tíz óra húsz perckor, június tizenhetedikének napján anya egy bőrönddel a kezében lejött az emeletről. Teljesen józanul, annak dacára, amit tenni akart. Éppen valamit magyaráztam. Haja a vállára és a hátára omlott, és mindegyre a füle mögé hajtotta egy mozdulattal. Huszonnégy fokot mutatott kint a hőmérő. Sütött a nap. Egy halvány barna blúzt és térdig érő virágos szoknyát viselt. Arca nyugodt volt. Mintha csak egy gyümölcs-salátát akart volna készíteni, hogy együtt együnk a teraszon. De ettől a valóságban borzaszó messze állt. A bőröndöt letette az asztal mellé és Mihnea felé hajolt, aki egy műanyag kisautó kerekét rágta. Mihnea a szellemi fogyatékos kisöcsém. Újai közé fogta a gyermek állát, letörölte róla a nyálat, aztán homlokon csókolta minden ízében remegve. Könnyeit törülgetve hangosan megszólalt, miközben hátralépett, és nekiment az egyik bútornak, pedig megtanulhatta volna már a tárgyak helyét: „Nem, nem tudok”. Azt akarta mondani, hogy még búcsút venni sem tud. Jellemző anyára. Engemet, aki a kanapén ültem, nyílván meg sem látott, hiszen én vagyok a „láthatatlan ember”. Vette a bőröndjét, rámosolygott a gyerekre, és így szólott: „Minden rendbe lesz, meglátod. Hidd el”. Mihnea mindebből semmit nem értett, csak vihogott szájában a kerékkel, örvendve, hogy senki nem akarja elvenni a nyalánkságát. És anya kilépett.

     Erre felszöktem a kanapéról, mintha rugó lökött volna, és utána futottam az ajtóig. A küszöbről kiáltottam: „mama!” Egy lépést sem tudtam tovább tenni. Megragadtam keményen az ajtófélfát, akárha a tornádótól félnék, amelyik el akar ragadni és feldobni valahova az égbe messze-messze. De anya nem jött vissza. Sőt még inkább úgy tűnt, hogy meggyorsította a lépteit, de lehet, csak nekem tűnt úgy.

     Nem tudtam sírni sem, de ezen, senki ne csodálkozzon. Valamit eddig is éreztem állandóan anyával kapcsolatban, így most már meg sem lepődtem. Bizonyos szempontból már rég elhagyott engem. Nem bírtam megállni, hogy utána ne kiáltsak egyet legalább, hogy tudja meg, mégis jó gyermeke vagyok, de ezt is csak illendőségből. Álltam ott, ameddig eltűnt a szemem elől.

 

     Egy szót sem szólt; hova megy, mikor jön vissza, egyáltalán visszajön-e. Semmi magyarázat, mintha ez a dolog nem is tartozna ránk. Hacsak a Mihneának mondott szavakat nem számítjuk — ami kész őrület (!). Még egy sor üzenet sincs apa részére. Mint mondjak, ha megkérdezi: anya hol van?

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:18 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 618 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.