Szürke nyári hajnalokon
párás reszketeg udvaromon
egy fatönkön ülök magam,
várom már, hogy jöjjön szavam,
tollal kezemben a papírra nézek,
üres az, nincs rajta idézet…
Az ihlet sehol, de jöhetne már,
a papírt eldobni üresen kár,
s ekkor váratlan az égre nézek,
pislákoló fény, mit igézek.
Hogy én igézem vagy Ő engem,
nem tudom, de szólítja lelkem
hajnalokon a csillag. Égi jel tán,
a nap még sehol a felszín táján,
ez mégis egy csillag, ez az, igen,
mi ihletet ad, s szúr lassan szíven,
a legszebb csillag, mi ékesen ragyog,
jöhet neki köd…őt így is láthatod.
Polaris fényem…égi tüneményem,
letekintek, s papíromat nézem,
tele van írva arany szép betűkkel,
benne érzelmekkel, tüzes szerelemmel,
bevonulok…így telt el egy reggel.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:00 :: Furuglyás René
