II.
Közben a többi lány segítségével megterítették az összetolt asztalokat, feldíszítették fenyőágakkal, felhalmozták a hozott ételeket középre, és mindenkinek odakészítettek a helyéhez egy kerek vágódeszkát tányér helyett. A fiúk is készen lehettek a petárdák és egyéb pirotechnikai csodák előkészítésével, mert kiáltoztak, hogy menjenek már oda a lányok is.
Nem kérették magukat, hanem kacarászva, csivitelve megindultak a tópartra, ahol egy hevenyészett tűz fényénél sürögtek–forogtak az emberkék.
– Hoztunk forralt bort is, meg ne fázzatok itt kint a hidegben – jelent meg a sor végén Jutka, egy vidámszemű duci leány.
– Éljen, éljen! – örvendeztek a fiúk kórusban. – Ide vele!
Körbejárt a korsó és elismerő cuppantások dicsérték annak tartalmát.
– Mit főztetek ebbe bele, boszorkányok? – érdeklődött tréfásan Gyuri a tréfamester. – Kígyót–békát, tárkonyt–mákonyt?
– Azt is, mindet! – vágott vissza nagyokat kacagva Jutka. – Meg fahajat, szegfűszeget, szerecsendiót is persze.
A hidegtől kipirult arcok, s a forralt bortól csillogó szemek jelezték a magasba szökő vidám hangulatot. Valaki rákezdett egy újévi énekre, hogy:
„Új esztendő vígságszerző, most kezd újulni, Újulása víg örömet akar hirdetni! Házunk előtt búzaasztag, olyan sok legyen, Hogy az egyik a másikat bőven beérje! Bor is legyen a pincében, bőven sok akó, Egy sorjában, két sorjában háromszáz akó!”
Aki tudta, aki nem, mindenki bekapcsolódott a nótázásba, az újév dalos köszöntésébe. Ki szépen, ki falsul, ki csak dünnyögve, de mindenki énekelt. Kitűnt azonban Tibi hangja. Annyira hamisan énekelt, hogy azt hitték készakarva, direkt énekel így. A végén derült ki, hogy nem is tud másképpen!
Lett erre még nagyobb kacagás. Gyurit úgy elfogta a röhögés, hogy csak hempergett a hóban.
– Nem születtem operaénekesnek, de egy beat zenekarban valamikor én voltam az énekes.
A társaság erre még jobban elkezdett nevetni.
– Majd éjfél után, bemutathatod a teljes repertoárod – heccelték többen is.
– Akkor még kell, hogy adjatok torokerősítőt, és nektek is be kell belőle hörpintenetek, mert kíséret nélkül nem fog menni, nektek kell ezt biztosítani.
Közben Józsi vette át a szót:
– Hölgyeim és uraim. Az év utolsó percéhez érkeztünk. Most kívánjon mindenki magának és szeretteinek minden jót, magában vagy hangosan!
Aztán elkezdett hangosan visszafelé számolni húsztól, és a társaság vele együtt kiabált.
– Három kettő, egy….!
Hatalmas durranás következett ezután. A lányok megijedtek és nagyokat visongattak, majd mindenki az égboltra szegezte tekintetét, ahol különböző színű rakéták festették meg az eget.
Jó húsz percen keresztül tartott a rögtönzött tűzijáték, és persze mindenki nagyon élvezte.
– Na most aztán menjünk be a melegbe, mert az újévet ne megfázással kezdjük – lelkesítette a csapatot Tibor. – És most már elmondhatjuk, hogy mi is a felsőbb tízezerhez csatlakoztunk, mert húszperces saját tűzijátékkal köszöntöttük az újévet.
– Nem kell ezért ebből ekkora cirkuszt csinálni! Attól még nem leszünk „menő–Benők”, hogy ilyenekkel dicsekszünk – válaszolt vissza Józsi. – Ha terjeszteni fogod, az csak felhívás a keringőre. Az adóhatóság úgy bevasalja rajtad a múlt évi tartozásod, hogy csak nézhetsz! Nem fogja érdekelni, hogy már kifizetted egyszer. Ha erre telt, akkor teljen egy kis többletadóra is. Én még mindég állami cégnél vagyok, és ha akarom, ha nem bevasalják rajtam az utolsó fityinget is. Bezzeg azoktól nem, akik ma vállalkozó urak lettek!
– Elég legyen már! – szólta le őket Kata. – Ne kezdjétek az újesztendőt mindjárt politikai vitákkal! Egész évben majd ezt fogjátok úgy is hallgatni, ha bekapcsoljátok a televíziót, vagy megnézitek az újságot. Attól a szegény még szegény marad, hogy a fejesek azon vitatkoznak, ki fizesse a közterheket. Mindent úgy is a népnek kell kifizetnie és nem nekik. Üljetek inkább az asztalhoz és egyetek, igyatok. Az majd nyugtató hatással lesz az idegeitekre.
A két srác elfoglalta a helyét a közös asztalnál és jó ízűen elkezdtek falatozni. Aztán pukkantak a pezsgős palackok is, és töltögették egymásnak a jobbnál jobb nedűket. A hangulat is egyre emelkedettebb lett. Sokan táncoltak, de Bözsi és Kata félrevonultak társalogni, ahogy Józsi és Tibor is.
– Légy szíves, folytasd az elkezdett beszélgetést – unszolta Kata, Bözsit!
– Ott hagytam abba, hogy az apjával összerúgta a patkót. Anno, amikor ott voltak a nagy lehetőségek, az apja vett valami lerobbant kocsmát a városban. Megvenni csak meg tudta, de a feltatarozáshoz, és az újraindításhoz pénz kellett. Józsit írta be társnak, és Józsi persze miért ne adott volna. Beindult az üzlet, és mind a mai napig nagyon jól megy. Józsi igencsak gondolkozott, hogy otthagyja a tengert, elvégre benne van egy prosperáló üzletben, és ideje lesz végre családot alapítania. Elő is állt az öregének e tervével, hogy amúgy is társak, ő leszáll a hajóról, és elkezd végre normálisan élni.
– Mit akarsz te ebbe az üzletbe belekontárkodni? Így is megkapod a részedet belőle! Ennyit tudok adni és kész! Maradjál csak a hajón, az biztos megélhetés. Ez az éttermesdi most megy, de ha a népeknek nem lesz elég pénzük kocsmázni, meg éttermezni bezárhatunk, ahogy vagyunk.
– Figyeljen ide apa! Ez az üzlet, ha továbbra is okosan vezetjük, mindig fog annyit jövedelmezni, amiből tisztességesen megélhet két család is. De sajnos maga apámuram kezd vérszemet kapni. Az egy dolog, hogy nem engedi megnézni a könyvelést, és nem enged beleszólni az üzletbe, mert azt mondja, én egy tejfelesszájú fiatal kölyök vagyok, aki maradjon a tengerészcsomóinál, hiszen ahhoz ért. Ne akarjon már mindenbe belebeszélni, amihez nem is ért. Ne haragudjon már, én is beleadtam a pénzemet, hasznot is akarok belőle.
– Mit akarsz hasznot? Gondolod, hogy majd a saját fiamat fogom meglopni? Hova gondolsz?
Szóval, szó szót követett, és Józsi nem tudta dűlőre vinni az apjával a dolgot. Éppen egy útjáról tért haza, amikor is megkereste az adóhatóság. A kedves papa lecsalta a jövő évet is, és amikor megkeresték, hogy ugyan már rendezze a számlát, akkor mindent a fiára testált, aki a társa, vele beszéljenek, ő nem ért a könyveléshez. Szegény Józsira rákenték az egész suldot, és ő meg fizetett. Utána persze összerúgta a port az apjával és megmondta neki, hogy ez az utolsó útja, és úgy készüljön, hogyha hazajön, teljesen átveszi az üzletet. Felkereste a Gyurit, aki mellesleg ügyvéd, és megbízta az ügyek ellenőrzésével.
– Ezt a Gyurit mondod, aki most is énekel, bolondozik? Na jóra bízta a vén kecskét?
– Ne gondold azt, hogy Gyuri egy ilyen hülye pipogya alak. A város második legrámenősebb ügyvédje. Nála nincsen vesztett per, vagy ügy, mert olyan, mint a buldog. Utána jár mindennek, és a bíróságok rettegnek tőle, mert szinte biztosra megy minden ügyében. Egyszer voltam egy tárgyalásán, csak megnézni, azt látnod kellett volna! Szó szerint leiskolázta az ügyészt. Szóhoz nem tudott jutni, és azt az ítéletet hozta, amit a Gyuri kierőszakolt.
– Pedig egyáltalán nem így néz ki!
– A látszat néha csal! Nem szabad pusztán a külsőségekre hagyatkozni.
– Akkor ezek szerint Józsi most „facér”, szabad „préda”?
– Valahogy így! De ne gondold azt, hogy csak úgy be lehet fonni! Ismerem kölyök korom óta. Azért sem tudnánk jól kijönni egymással. Arany fiú, és aki a neje lesz, azt tényleg ellátja majd mindennel, de igényei és követelései is vannak, mindenkivel szemben.
Amíg a lányok így diskuráltak egymással, azalatt Józsi és Tibor is lázasan beszélgettek. Később csatlakozott hozzájuk Gyuri is, akiről azt gondolták sokan, hogy el van már teljesen ázva. Pedig pusztán csak jó kedve volt, de az agya az, vágott most is, mint a beretva. Persze mi másról lehetett volna szó, mint Józsi üzleti terveiről, amibe most kezdte beavatni Tibort, mint kezdő bankárt. Gyuri meg, mint jogtanácsos szólt néha hozzá.
– Fiúk, hagyjátok a komoly beszédet! – kiáltott Kati. – Táncolni akarok!
– Táncoljunk, táncoljunk! – kiabálták kórusban a lányok.
A fiúk nem kérették magukat, hanem kezdték a székeket, asztalokat a fal mellé taszigálni, legyen helyük a táncolóknak. Boroskorsót és más italokat tettek az asztalra, ha valaki tánc közben megszomjazna, ne szenvedjen hiányt. Aprósüteményt, pogácsát is varázsoltak oda, legyen rágcsálni való is.
– Folytatjuk a témát később – mondta Józsi. – Most menjünk mi is segíteni a táncparkettet berendezni.
– Meg táncoltassuk meg jól a lányokat. Úgy illik! – toldta hozzá Tibi.
Előkerült a kazettás magnó és megszólaltak a divatos slágerek, dalok, talpalávalók. Mindenki a párjával kezdte az első táncot. Már akinek volt. Persze nem volt véletlen, hogy a két „facér” – Kati és Józsi – együtt andalogtak a tangó lágy ütemére. A tánc szünete alatt egy, két pohárkával feltöltődtek energiával a további „rázáshoz”. A párok is felcserélődtek, s Bözsike, a „nagy kombinátor” elkapta Józsit – ki akarta puhatolni, jutott–e valamire Katival.
– Mondd csak szépfiú, mi a helyzet?
– Milyen helyzet?
– Ne tettesd magad! Tudod te, miről beszélek.
– Miről?
– Rosszfiú vagy! Katáról kérdezlek. Látszik rajtad tízezer méterről, hogy beleestél. De vajon, ő hogy fogadja a csodálatodat, rajongásodat.
– No, nézd a kis kíváncsit! Ismered a mondást, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik? Kár lenne érted.
– Ne dumálj félre!
– Nincs mit mondanom. Én odáig vagyok, s vissza. Ő pedig mást szeretne. Nem kellek én neki. Egy ilyen bunkó, egy ilyen csavargó!
– Ne beszélj így! Kata nem felvágós, nem a címet, rangot, vagy a pénzt nézi, hanem az emberi értéket. A kedvességet, hűséget, humort…
Így folytatták még jó darabig, majd leültek az asztalok mellé egy–egy pohár borral a kezükben, majszolták a pogácsát, s merengtek az előbbi beszélgetésen.
/folyt. köv./
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:50 :: Avi Ben Giora.
