Egy szép tavaszi napon szomorúan üldögéltem a szobámban. Ki-kinéztem az ablakon, s a tájat szemléltem. Szeretem én a telet, s a havat nagyon, de valahogy hiányzott már a természet ébredése is.
Nagymamám látván, hogy tétlenül ücsörgök, megkért, hogy ballagjak ki a kertbe, s nézzem meg, nincs-e még hóvirág, vajon még nem kacsintgat-e fehér fejecskéjével?
Kimentem én a nagy kertbe, s keresgélni is kezdtem, de csalódottan indultam vissza szobámba, amikor hirtelen hangot hallottam, valaki a nevemen szólîtott:
– Roland, gyere vissza, és szakîts le!
– Ki az? – kérdeztem meglep?dve.
– Én, a kicsi, bájos hóvirág. Hosszú út állt el?ttem, de végre megérkeztem.
Gyöngéden vettem a kezembe az els? virágot, s boldogan szaladtam be nagymamámhoz vele:
– Mama, a kezemben tartom az els? hóvirágot! Megérkezett a tavasz!
Ha nem találkoztam volna ezzel a kedves virággal, bánatos lennék, de az én mesém tovább tartott volna…
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:23 :: Végh Roland
