M.Simon Katalin : Az első hó

“Ahogy világosodott az ég, úgy vált egyre tisztábbá a földi világ.”

 

 

Az első hó

 

        Azon a decemberi napon ólomszínű ég terült el a város fölött. A levegőben érezni lehetett a tél hóillatú leheletét. Aztán a vékony, hideg szél elállt és a fagy is megenyhült.

        Osztályuk ablakában a gyerekek reménnyel pillantottak az égre. 

        Először csak tétován szállingózó hópihék ereszkedtek alá, és ahová leértek, ott beleolvadtak a decemberi szürkeségbe. Kis idő múlva, olyan sűrűn kezdett ömleni a városra az első hó, akár egy hasadt párnából a libatoll.  Zabolátlan rendezetlenségben, mint valami akrobata égi manók, nagy, formátlan pelyhek keringtek ég és föld között, míg meg nem találták helyüket a földi világban.  Aztán rendeződött a látványos légi torna, és az ég csendes nyugalommal ontotta tovább téli áldását. Ahogy világosodott az ég, úgy vált egyre tisztábbá a környező világ. A friss hó puhasága tompította az élet zaját, csitulni látszottak a gondok, s az emberek szemében a mosoly az adventi várakozás örömét sugározta.

 

        Vadonatúj hótakarójuk alatt a fák zsibbadt ágaikat nyújtóztatták, és cinkos pártfogással  tűrték, hogy iskolából kiözönlő gyerekek dúlják fel a sétányokat beborító friss fehérséget. Hógolyók röpködtek, s a környező házak falai önfeledt örömkiáltásokat visszhangoztak. Hóemberek emelkedtek ki a hó alól és békésen pipázgatva szemlélték a körülöttük zajló nyüzsgést.         Egy hangszóró karácsonyi dalokat sugárzott a korai estében, miközben a csillagos ég megkönnyebbülten mosolygott.

 

Legutóbb szerkesztette - M.Simon Katalin
Szerző M.Simon Katalin 248 Írás
Alázattal adózom a z írás hatalmának. Számomra az írás nem csak önkifejezés, hanem maga az élet. Szeretem a ritmust, a dallamot, szeretem az életet. M. Simon Katalin