Bárányi Ferenc : Boldogság délibábja – 21.

Az ötödik és utolsó levél.*

 

 

Drága barátaim!

 

Nagyon rég nem írtam, de nem volt lelki erőm hozzá. Két hetet feküdtem a Pszichiátrián ideg-összeroppanással, de még most se vagyok igazán jól.

A válást kimondták, de nem mentem férjhez Mirceához. Őszinte leszek: Ő felment Bukarestbe egy magasabb beosztásba, de engem nem vitt magával. Van neki egy fiatal szeretője, az újonnan jöttek közül, az ment vele. Kész.

Már nem én vagyok az EKG főnöke, jött egy idősebb pasas, aki csak előadó tanár, de elvárja, hogy professzornak titulálják. Undok egy alak.

Visszajöttem a kövesdombi szobámba, milyen szerencse, hogy nem adtam föl. Jó nektek, mert élvezettel teszitek azt, amit kell, meg is becsülnek érte, és senki se akar kitúrni a helyetekből. Ti boldog emberek vagytok, és erősek. Maradjatok is meg ilyeneknek!

Én idegileg teljesen kivagyok, itt minden olyan rideg és idegen, engem senki se szeret, és amióta ismét Pollák Margitnak hívnak, bármely percben kirúghatnak az egyetemről, már nincs aki megvédjen. Keressetek nekem is egy világvégi helyet, elmegyek innen, hogy ne lássam ezt a sok kárörvendő pofát, és ami még ennél is rosszabb, a latin kollegák arcán a megtűrtnek kijáró udvarias hamis mosolyt. Meg is kérdezték tőlem, még meddig akarok a klinikán maradni? Nem tudom.  Már semmit se tudok. De egyvalamit mégis: valahol nagyon elrontottam, és nincs erőm újrakezdeni. Legalábbis egyelőre nincs.

 

A régi baráti szeretettel:

 

 Margit

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: Bárányi Ferenc
Szerző Bárányi Ferenc 28 Írás
Nyugdíjas reanimátor főorvos vagyok. Temesváron élek. Tagja vagyok a Román Irószövetségnek és a Magyar Orvosírók Társaságának. Most megjelent regényemet szeretném elhozni a Toronyba.