Himnusz

Istenn?, ki szavaddal az áradatot lecsitítod,
poklokra ablak magad is, poklokra vetsz zabolát,
szél jár-kel a templomromokon, szítva szelíd izzásra a szentélyt,
t?z kapuja – fegyelemtört, megtörhetetlen er?,
láng csap fel szakadékos mélyr?l, az édes, a rettenetes,
t?z kapuja – tavaszok tiltott gyökere, mindhalálunk,
darabokra szaggatottak, zúzatva büszkeség romjaivá,
t?z kapuja, szerelemnek hazudott kezdete minden mélynek –
üdvre öl?, szabaddá elemészt?, eredetlen ?r,
kaputlan öl, telt nemlét, a Legszebb fagyott iszonya,
hamvaszthatatlan irtva a t?zb?leredteket hamuvá,
forgószélseperte koponyák nektárját teljig ürítve,
kiszaggatott szavakkal, szélbeszórt ágak, nyögjük a mondhatatlant –
Istenn?, érted e szótlan imánk.

 

2008. május

Szerző Babják Krisztián 30 írás
Bátonyterenyén élek, az ELTÉ-n vagyok filozófia szakos, bár kissé túlkorosként (31 év); ez mindenesetre a biológiai korom, a valódi legalább 10 évvel fiatalabb, ha egyáltalán értelmes a korra vonatkozó kérdés :)

2 Komment

  1. Köszi!
    Azért “himnusz”, h fenséges legyen; bár nem csak fenséges és nem csak dicsőítő; és tárgya nem feltétlen a megszólított Istennő. Van olyan interpretáció, h az Istennő csak az első két és az utolsó sorban jelenik meg, és persze van olyan, ahol végig jelen van; eme szélsőségek között sok lehetséges mérték van. Mindenenesetre szándékaim szerint nem kétszereplős a vers (az imádkozás alanya és tárgya), sőt, sokkal inkább a “szereplőség” oldódik fel benne vmi mélyebben.

Hagyj üzenetet