Takács Dezső : Mezítlábas mennyország V.

– Izé, minek híják, mi az isten van itt? – robbant ki mérgesen a lepattogni készülő festékhólyagokkal tarkított műhelyajtón, de azután a gyereksereg látványa gyorsan kiengesztelte.*

 

 

Végre valahára felszikkadt a kisgyep talaja. Cuciból előbújt az eddig elfojtott Baróthi Lajos, teljesen beleélte magát az edző szerepébe, nyomult, mint egy bulldózer. Egyszerűen nem tűrt ellentmondást, a csapattagok morgolódtak ugyan, de azt tették, amit mondott. Passzolgattak, gyakorolták a labdalevételt, a labdavezetést szabadon, majd a földbe szúrt botok között cikázva, végül párban kényszerítő passzokkal kombinálva. Lőttek kapura sorozatban, így csiszolták egyéni rugótechnikájukat, s mellesleg tesztelték a kapusukat, a tavaszi szünetre hazaérkezett Kanta Emilt. Mikor azután végre valódi focit játszottak, az sem lehetett igazi, mert Cuci a pálya széléről folyamatosan ordítozott.

— Gyerünk! Akció, ne csak lötyögjetek itt nekem! Akció, akció! Mömö, mi van hozzád nőtt az a rohadt labda? Add már le, megy a Miki, nem látod? Kotász, nyomjátok a kényszerítőt. Lázár, jó reggelt! Itt vagy te egyáltalán?

— Vedd fel a ritmust! Ne bambulj!

Lázár formája állandó hullámzásban volt. Ha formába lendült képtelenség volt átjátszani, ha visszaesett rosszul helyezkedett, elvétette a tempót és előbb-utóbb beszedett gólok száradtak a lelkén. Most Kanta megérkezése idegesítette. Nincs mit szépíteni a dolgon, egyszerűen utálta. Kanta Emilt a többiek se nagyon szerették. Nagyképűségét még valahogyan elviselték volna, de ehhez legtöbbször még egy agresszív pofátlanság is társult. Mindenkivel piszkálódott, becsmérlő megjegyzéseket tett, azután mikor a címzett már kezdett begurulni, néhány játékos, de azért kellően kemény öklössel hűtötte le. Lázár ilyen esetekben már többször eljutott arra a pontra, hogy nincs tovább, most lezavar neki egyet, de mert sajnos ő legalább egy súlycsoporttal lejjebb volt, ráadásul mióta Kantát apja felvitte magához Csepelre, ő versenyszerűen bunyózik, végül mindig uralkodott indulatain.

Az első focizással töltött nap összességében meglehetősen keményre sikerült. Kantán és Cucin kívül estére mindenkinek lógott a nyelve Az utóbbi inkább csak berekedt, az előbbi meg egyrészt főként a kapuban dekkolt, másrészt meg a bunyós edzések megtették a hatásukat. Ha hinni lehet neki, időnként még maga az élő legenda, Papp Laci is leáll velük kesztyűzni.

Végül is senki se volt szomorú, mikor Cuci száját elhagyta a:

— Na, mára elég volt — bűvös mondat. — Még hat napunk van a meccsig, ezt jól ki kell használnunk. Holnap rendbe rakjuk a pályát. Ebéd után legyen itt mindenki.

Mindenki elcsodálkozott, mikor másnap Huszár minden unszolás, húzkodás, lökdösődés nélkül, önként jelent meg a kisgyepen, sőt, még egy szárszámokkal megrakott kubikos talicskát is tolt maga előtt. Úgy látszik Huszár testi-lelki állapotát, nagyban befolyásolják az éghajlati tényezők. A tél és a kora tavasz ezek szerint jobban fekszik neki, mint az ősz vagy a nyár. Megérkezett biciklivel a Kakas telepről Dodi is, ő az ellenfélről szállított, cseppet sem megnyugtató híreket.

— Összeállt a csapatuk s már napok óta készülődnek. Fel kell kötni a gatyátokat, ha nem akartok nagyon kikapni, mert többnyire tizenhat, tizennyolc éves, nagy tankokkal jönnek.

— Mi az, hogy a „gatyátokat” — csattant fel Cuci céklavörös fejjel. — Most mi a fene van? Velünk játszol, vagy ellenünk?

— Az attól függ. Ha nélkülem is kilesznek, akkor veletek játszok, ha nem, akkor…

Itt méltatlankodó hangzavar következett, Cuci agyán átvillant, hogy Dodit rövid úton elirányítja a Kakastelepi sunyi jó édesanyja valagába, de miután tudta, nagy szükségük van egy ilyen erősebb fickóra, igyekezett visszafogni magát.

— Na, jól van, jól van… — csillapította a csapat indulatait egy mély lélegzetvétel után. — Mindenesetre, a taktikai megbeszélést Dodi távollétében kell megejteni, még az is lehet, hogy kémkedni jár ide — morfondírozott, miközben kiadta a parancsot.

— Munkára fel!

Huszár és a talicska társaságában elindult a Gödrösök felé.

— Hozunk homokot. Ti addig szerezzetek kapufának való dorongokat! — szólt vissza a válla felett.

— Hé! A lapátot itt hagytátok! — kiáltott Dodi s kezében a szerszámmal, már nyargalt is utánuk. Ezzel tovább erősítette a Cuciban lappangó gyanakvást. A csapat szétszéledt, rövid idő múlva azonban mindenféle méretű és vastagságú fákkal küszködve tűntek fel ismét, a szélrózsa minden irányából.

— Ezzel a virgáccsal meg mit akarsz? — faggatta Bütyököt Mömö. — Nem szalonnasütésre készülünk, tökfej! A francba! Cuci meg elhúzott, de nem mondta, mekkorák legyenek a kapuk.

Némi tanakodás után, no meg Kanta Emil ökleinek hatékony érvelése nyomán, a kézilabdakapu méretei lettek a nyerők.

— Be vagy tojva, hogy jól kitömnek a telepiek, mi… — cukkolta Gyüre Pali a haverjának semmiképpen sem nevezhető, bunyósból átvedlett kapust, miközben már Bunda bognár műhelye felé cipelték a fákat. Gyüre még le sem tette terhét s már is megkapta a Kanta memóriájában nemrég rögzített gyomrost, így természetes, hogy a bognárt délutáni szunyókálásából hangos anyázás verte fel.

— Izé, minek híják, mi az isten van itt? — robbant ki mérgesen a lepattogni készülő festék hólyagokkal tarkított, repedezett műhely ajtón, de aztán a gyereksereg látványa gyorsan kiengesztelte. Szívesen nézte őket a műhely előtti, felvágásra váró rönkökön üldögélve, hogyan kergetik sokszor napestig a labdát. Mindig Bütyökék ellen szurkol. Úgy látszik az őszi kakas szédítés híre, valahogy mégis a fülébe jutott, pedig akkor azt hitték, senkinek sem tűnt fel a vergődő tarajos. Kérni sem nagyon kellett. Gyorsan méretre vágta a dorongokat, a végeket összecsapolta, még szögeket és kalapácsot is adott.

— Izé, minek híják, őőőőő lehet, hogy a szögek helyét nem ártana előre kifúrni, nehogy szétrepedjen a fa — nyomott egy cigányfúrót Kotász kezébe.

— Na, izé, minek híják mán? Szevasztok!

Mire Huszár kísérete élén, nagy nyögések közepette megjelent a homokkal púposra rakott talicskával, már csak az állítás volt hátra.

Nagy veszekedés árán, de végül csak kijelölték a pályát. Délen természetes oldalvonalat képezett az akácfasor, ezzel nem kellet foglalkozni. Az északkeleti sarokra leszúrták az ásót, az északnyugati szögletzászló helyére meg kiállították irányjelzőnek Lázárt. Ő roppant büszke volt, hogy ilyen fontos megbízatást kapott. Legalább is az elején, mert, ahogy a többiek hosszasan kínlódtak a keleti alapvonal homokkal történő felszórásával, kezdett unatkozni. Pár méterrel odébb felfedezett egy lukjából bámészkodó tücsköt, tépett egy fűszálat, odament és elkezdte vele piszkálni. A tücsök ezt nem vette jó néven, visszahúzódott járatába. Lázár is vissza akart állni kijelölt helyére, de már nem emlékezett rá, hogy egészen pontosan hová is állították. Mivel a többiek figyelmét teljesen lekötötte a homokozás, észre sem vették, hogy elkódorgott. Így találomra beállt valahová s onnan már egy tapodtat sem mozdult. Végre sorra került az oldalvonal. Mikor végeztek vele, észrevették, hogy kicsit ferde, de azt gondolták, elmérték. Lázár hallgatott, mint a sír, csak a fülei pirosodtak egy kicsit.

— Most már mindegy — jelentette ki Cuci. — Mi Lázzárral felszórjuk ezt az alapvonalat is, ti meg kezdjétek állítani a kapukat.

Lázár örült, hogy nem kell tovább szobroznia, no meg annak is, hogy nem bukott le. Egy jó óra múlva elkészült a pálya, Gyüre visszavitte a bognár szerszámait, választottak és útjára indult a labda. Úgy tűnt Cucinak már nem maradt ereje a pattogásra. Ezt a többiek furcsállották, de szóvá nem tették volna a világ kincséért sem. Kinek hiányzik az eszement edzés.

Szerdán már kora délután, a Tsz iroda nagytermében tolongtak. Igyekeztek jó helyet kifogni a Munkácsi TV előtt. Óriási meccsnek ígérkezett a Fradi és a Vasas összecsapása, ráadásul az egyetlen dózsás Cucit kivéve a kisgyepiek, vagy a Fradinak, vagy a Vasasnak szurkoltak. Ez a nap a Fradistáké lett. A Novák, Mátrai, Dalnoki hármast, se Farkas Jancsi, se Machos nem tudta feltörni. Rákosi és Orosz szokás szerint nyakába vette a középpályát, Tüske úgy ment a balszélen, mint a golyó. Flóri rendre betette a hintába Ihászt és Bundzsákot, Varga Zoli, az új kedvenc meg kétszer elküldte gyufáért a Szőke Sziklát. Így simán nyert a Fradi.

— Őrült jó meccs volt! — mondogatták egymásnak feldobva. Rohantak a pályára, s ki-ki saját kedvence szerepébe bújva, a nemrég látottakon felbuzdulva, olyan erőbedobással küzdött, hogy még Cuci is eltátotta a száját.

— Na, ha így játszunk Vasárnap is, a telepi kakasok gyászukban még kukorékolni is elfelejtenek — dicsérte a társait.

Mindenesetre, önbizalomból már nem volt hiány a gyepen.

A következő két nap rövid edzéseket követő szabadjátékkal telt el, szombaton már nem edzettek, a délutánt mindjárt focival kezdték. Annak mindenki örült, hogy most már jelzett pályán, valódi kapukra játszanak. Korábban rengeteg vita volt abból, hogy nehéz volt egyes lövések esetében megállapítani, érvényes volt-e a gól vagy sem. A kapus kicsit is kétes esetekben váltig állította, hogy magas volt a labda, vagy éppen mellé ment, a gól szerzője viszont annak érvényessége mellett tört lándzsát. Ezek a viták most már megszűntek. Egyedül Márkus Miska barátkozott meg nehezen az új helyzettel. Misi, ha belehabarodott a cseleibe sokszor védőjével a nyakán, már kicselezte magát akár Debesig is, azután indult a móka visszafelé. Ilyenkor a többiek leültek s várták a párbaj végét. Megesett, hogy még két védő utánuk ment és együttes erővel szerelték, vagy csak úgy simán felrúgták, mint a gyalogbékát. Most ha módosult tudatállapotban átvitte a labdát a vonalon, át kellett azt adnia az ellenfélnek, és bedobás következett. Misi az első ilyen esetekben dühbe gurult.

— Minek ide ez a rohadt csík? Olyan, mint ha idefosta volna valaki. Eddig is megvoltunk vonal nélkül. Csak tudnám, ki volt az a hülye, aki ezt az egészet kitalálta?

Később aztán megszokta, hogy a vonalon belül kell maradnia, a megyei bajnokságban szereplő helyi csapatban egyenesen vonal szélsőként játszatták.

Most a szokástól eltérően nem játszottak sötétedésig. Leültek a pálya közepén, körbe fogták a nagy agyazásba kezdő Cucit.

— Na, akkor, hogy álljunk fel holnap. Nem valami fényes a helyzet. Huszár sokat javult, de még mindig lustább az elviselhetőnél. Túl sokat liheg, toporog, ha nála van a labda, nehezen dönti el, mihez kezdjen vele, kész labdatemető.

— Kösz szépen! — sziszegte Huszár. — Akár ki is maradhatok a csapatból.

— Nem kell mindjárt megsértődni — vette vissza a szót Cuci. — Gyüre akkora kifliket rúg, mint Bundzsák. Mömö, ha beleőrül a triblizésbe, még saját magát is átveri. Dodi nem tud dönteni, velünk legyen vagy ellenünk, Lázár meg még mindig formán kívül van.

— Tényleg. Hogyan tervezed, mikor szeded már végre össze magad?

— Majd igyekszek. Szállj le rólam! Jó? Játszd az edzőt másnak!

Cuci most már nem hagyta magát kizökkenteni.

— Bütyök, te mersz már játszani?

— Persze, hogy merek. Levették a gipszet, rendben vagyok.

— Jó, de akkor ne balettozzál nekem, mint az előbb is! Ne kapkodd a bütykeidet, tedd oda a csülköd és ütközz, ha kell!

— Na, akkor, hogyan álljunk fel?

Ezt nyilván költői kérdésnek szánta, bár egyébként sem akaródzott megszólalni senkinek. Erre a csendre számíthatott, mert szinte azonnal folytatta.

— A kapuban akkor legyen Kanta, de figyelj! Ne pózoljál nekem, hanem védjél rendesen! Világos? — Választ persze nem várt, folytatta. — Hátul: Mocsári Zoli, Dodi, ha velünk lesz,

— Most sincs itt — morgott az orra alá Lázár.

— Jó. Ha nem velünk lesz, akkor te kezdesz, a másik szélen pedig Gyüre Bundzsák, a kifli gyáros védekezik. — Ezen végre derültek egy kicsit.

— Középen: Én meg Kotász Jani. Elől: Dés Jancsika, Mocsári Miki, Márkus Miska, de ha ész nélkül cselezgetni kezdesz, azonnal lecseréllek — (persze fogalma sem volt, kit küldene a helyére) —, és kellene még egy jó szélső.

— Hívjuk el Titit! — vágott közbe váratlan ötletével Kotász.

— Ne hülyéskedj, túl kicsi még.

— Kicsi, de nagyon ügyes, és kemény is.

— Jó. Szóljál neki. Legyen itt! Bütyök kezd, aztán majd meglátjuk. A meccs holnap kilenckor kezdődik, nyolcra mindenki legyen itt!    

 

                  

 folytatjuk

Legutóbb szerkesztette - Takács Dezső
Szerző Takács Dezső 190 Írás
Viharban érkeztem, vaksötét éjszaka. Hajlongó jegenyék, átázott föld szaga, s Anyám volt ott még, meg a bába, mikor belesírtam ebbe a világba, a Sztálin utca nyolcban, alig hallhatóan.