dr Bige Szabolcs- : Miként született a rubin

Indiai mese Amita Bhose tollából román nyelvű fordítás bengáli nyelvből, megjelent a Povestea prinţului Sobur című kötetben, Ion Creangă Kiadó, Bukarest 1975. *

Volt egyszer egy király, aki hátrahagyva feleségét és négy fiúgyermekét, késő öregségében hunyt el. A legkisebb fiú pajzán és bizony elkényeztetett volt. Édesanyja a többinél jobban szerette. A legjobb ételeket készítette neki és a legszebb ruhákban járatta, szobáját a palota legszebb bútoraival rendezte be és minden kívánságát teljesítette.

  Így aztán, hamarosan kivívta testvérei irigységét, akik megegyeztek egymás között, kilökik az erdőbe, tanuljon tisztességet. A királynő mindent megpróbált, hogy verje ki a fejükből ezt a csúnya gondolatot, de hiába, nem sikerült. Ekkor csak annyit kért, ha már így döntöttek, akkor őt is küldjék ki az erdőbe. A király három nagyobb fia ki is vitték messze-messze az erdőbe az édesanyjukat kisebb testvérükkel együtt.

  Miután egyedül maradtak az erdőben mindenkitől elhagyatva, anya és fia úgy gondoskodtak magukról, ahogy tudtak. Ágakból és levelekből kunyhót eszkábáltak össze, gyümölcsöt, bogyókat szedtek, a közelben a csörgedező patak vizét itták. Az idő is csörgedezett felettük.

  Egyik reggel, mikor vízért mentek a folyóra, a parthoz kikötve egy nagy bárkát találtak, de bárkásnak nyomát sem. Az anya megkérdezte, honnan jött ez a bárka, és ki hagyta itt? A fiú pedig, amilyen csintalan volt, mindenáron fel akart rá szállni.

  Édesanyja figyelmeztette, hogy nem szép dolog a más dolgait használni. A gyermek azonban addig könyörgött, amíg az édesanyja megengedte. Azután a fiú könyörgésére hallgatva ő is felment a bárkára, és láss csodát, alighogy a elhelyezkedett a királynő, a bárka tiszta magától megindult a folyás irányában lefelé olyan gyorsan, mint a kilőtt nyíl. 

  Az édesanyát elfogta a páni félelem, vajon az elvarázsolt bárka hova viszi őket? A fiú azonban nem ijedt meg, sőt még tetszett is neki a dolog. Hátha egy távoli partra sodródnak, ahol megtalálhatják a szerencséjüket, és bőségben élhetnek.

  A folyón úszva hamarosan a tengerhez érkeztek. Bárkájuk a hullámok hátán is gyorsan siklott, ám egyszerre egy örvény állta útjukat. Az anya és fia nagyon elcsodálkoztak, amikor látták, hogy az örvényből rengeteg sok kristálygömb jön föl, vérvörösek és csillogóak. A fiú kíváncsian összeszedett belőlük többet is, amelyek ott úsztak a tenger felszínén. Édesanyja megdorgálta, amiért hozzányúlt a más holmijához és kérte, szórja vissza azokat a vízbe. A fiú hallgatott a szóra, de mivel nagyon tetszettek neki a gömbök, egyet elrejtetett a kebelében anélkül, hogy azt az anyja meglátta volna.  

  Rövid idő múlva a bárka egy kikötőhöz érkezett, és megállt. Anyja és fia kiszálltak, és bementek a városba. A király fővárosa volt, és palotája a város közepén állott. Kevéske pénzéből az édesanya kibérelt egy házikót a piac közelében, és itt mindketten letelepedtek. Talpraesett asszony lévén mindenféle finom édességeket készített. Üzletet nyitottak a piacon, és az aprócska kereskedés hasznából éldegéltek.

  A fiú, mint minden gyerek, szeretett játszadozni. Mivelhogy más dolga nem volt, kijárt egy üres telekre, ahol a város többi gyermekeivel szórakozott. Üveggolyókkal játszottak a többiek, a fiú meg a piros golyóval, amit a tengerről hozott el. A vörös golyó nagyon kemény volt és minden üveggolyót rögtön széttört, ahogy azokhoz hozzáért.

  A telek a királyi palota szomszédságában terült el. A királynak volt egy nagyon szép leánya. Sokszor végigsétált a teraszon és nézte, ahogy a golyókkal játszanak a gyerekek. A lány észrevette, hogy a térre érkezett egy új gyerek, akinek a golyója szebb és nagyobb volt, mint bármelyik drágakő a palotából. Megkívánta és szólott az apjának, kérje el.

  A király is kíváncsi lett a kőre és elküldte egyik szolgáját, keresse meg a fiút és hozza el hozzá. A fiú eljött a királyhoz és az, amikor meglátta a golyót nagyon meglepődött. Soha sem látott még ilyen értékes drágakövet. Felajánlott érte neki ezer ezüstpénzt. A gyermeknek fogalma sem volt, mennyit ér egy ilyen drágaság s így boldogan elfogadta az ezer ezüstöt. Otthon az édesanyja megijedt, mikor meglátta a rengeteg pénz, mert azt hitte, a fia lopta valahonnan. A fia azonban elmondott mindent és így az asszony megnyugodott.

  A király a lányának adta a vörös, csillogó követ és kérte tűzze a hajába. A király leánya nagyon megörült az ajándéknak és a dajkájához sietett megmutatni a kincset, majd megkérdezte:

  — Mondd, drága dajkám, létezik a világon még egy olyan királylány, akinek ilyen kincsei vannak?

  Csodálkozott a dajka is látva a drága kincset, de amilyen ravasz volt, így szólt:

  — Már hogyne láttam volna! Ez rubin. Annak a királynak a lányai, akinél ezelőtt szolgáltam két ilyen drágakövet viseltek a hajukban. Mondd is meg királyatyádnak, ha igazán szeret, még egy ilyen követ ad neked. Zárkózz be a szobádba, és ne egyél semmit, ameddig nem teljesíti a kívánságodat, lássa, milyen nagyon megbántódtál.

  A királylány megfogadta a tanácsot. Odament a királyhoz és mondta neki, ahogy a dajka tanította, majd bezárkózott a bánatszobába, mert akkoriban minden hercegnőnek volt ilyen szobája.

 Gondban volt a király. Nem volt honnan szerezzen másik ilyen követ és megrémült, hogy emiatt meghal a leánya. Ezt is akarta a vénasszony. Várta, haljon meg királylány és akkor ellophatja a drágakövet.

  Sokat törte a fejét a király, miként szerezhetne másik rubinkövet. Elhívatta az idegen fiút, kérdezze meg, ő honnan kerítette. Az elmondta, milyen csodálatos dolgot látott a tenger közepén, a király pedig megkérte, menne el oda újból, és hozzon még egyet. Megígérte a fiúnak, ha még egy ilyen követ hoz, feleségül adja hozzá a leányát és halála után az egész országát.

  A gyermek anyja nem akarta engedi, hogy újra tengerre szálljon azzal a bárkával és elhozzon még egy drágakövet, mert úgy gondolta, azok a tenger tündérének a kincsei. A fiú azonban, lévén fiatal és tettre kész, megnyugtatta az édesanyját és megígérte neki, megjárja az utat baj nélkül, hazatér épen és egészségesen. Ha pedig sikerrel elhoz még egy rubinkövet, a király hozzáadja a lányát, és halála után majd ő örökli a trónt.

  Erre az anyja beleegyezet és a hercegfiú kiment a kikötőbe, ahol otthagyták a bárkát. Alighogy beszállt a bárkába, az elindult, mint a kilőtt nyíl, hasítva a tenger hullámait, ameddig oda nem érkezett az örvényhez, ahol a csillogó golyók jöttek fel a felszínre.

  A fiú meg akarta tudni, honnan jönnek ezek a kövek. Miután a bárka megállt, sokáig figyelte a tengert. Egy ösvényt fedezett fel, mely levezetett a mélybe s ezen érkeztek gurulva egyenként a rubinok. Kilépett a bárkából és az ösvényen elindult lefelé, ameddig a tenger fenekére nem ért. Ott megpillantott egy olyan gyönyörű kristálypalotát, amilyent még életében nem látott. Csakhogy a palota elhagyott volt.

  A küszöbön átlépve összevissza barangolt az üres szobákban, de teremtett lelket nem talált. Végül egy kis helyiségre akadt, ahol egy sárkány aludt. Felette a hullámok tetején egy baldachinos ágyban feküdt egy gyönyörűségesen szép fiatal lány, olyan szép, akár egy tündér, és véres könnyeket hullatott. Minden könnycsepp, amely belehullt a vízbe, tüstént rubinná változott és már indult is az ösvényen fel a tenger felszínére.

  Megijedt a lány, ahogy a kis herceget meglátta:

  — Hogy kerülsz te ide, te oktalan? Fuss el innen gyorsan, amíg fel nem ébred ez a szörnyű sárkány, amelyik megölte mind a szüleimet, mind a palota lakóit. Ameddig aluszik, nekem véres könnyeket kell hullatnom, és mikor megébred, összeszedi a drágaköveket. Azután meg addig kínoz borzalmasan, amíg sírni nem kezdek s így gazdagodik egyre jobban. Fuss, nehogy téged is ki tudja, miféle kínokra ítéljen.

  — Egyet se félj, szép kisasszony — válaszolt a fiú —, ha már idejöttem, megszabadítalak.

  A fiatal herceg ezzel előkapta a kardját, és lenyisszantotta a sárkány fejét. Azután kézen fogta a lányt s a bárkához sietett vele. Összeszedték az összes rubinkövet, melyek ott úsztak a vízen, a bárka pedig megindult velük és egy szempillantás alatt visszaérkeztek a kikötőbe.

  Az egész város lelkesen fogadta az idegen fiú visszaérkezését a rubinnal tele bárkával. Az édesanyja volt azonban a legboldogabb, hogy viszontláthatta a fiát, sőt hogy még egy szép feleséget is hozott magával.

  A király elosztotta két részre az országát, felét az idegen hercegnek, másik felét a leányának adta, aki férjhez ment egy másik herceghez, hisz a mi fiunk nem vált volna el semmiért a világon a tenger mélyéből hozott párjától.

  A gonosz és rosszindulatú vénasszonyt pedig a király megbüntette érdeme szerint, az akkori szokásoknak megfelelően. Kopaszra nyírták, leöntötték a fejét savanyútejjel, felültették egy szamár hátára, és úgy hurcolták végig a városon, végül kikergették az országból.

 

 Itt a mese véget ért,

 Fuss gyorsan, hogy utolérd!

 

Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:24 :: dr Bige Szabolcs-

Szerző dr Bige Szabolcs- 606 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.