Öregapám mesélte: nagyon régen, amikor még kicsiny fiúcska volt, a halak nem laktak mindig vizekben. Volt id?, amikor ?k is a szárazföldön éltek és lábon jártak, mint mi emberek.
A halak nemzetségének volt egy királya, aki nagyon fösvény, rosszindulatú egyén volt. Mindent irigyelt a másiktól, és azt szerette volna, ha ? lehetne a föld ura. Ahol csak tudott, mindig ártott az embereknek. Elvette értékeiket, feldúlta házaikat, minden rosszat kifundált, csak hogy ártson nekik.
Az emberek nem is szerették a halkirályt. Amikor megjelent, igyekeztek elbújni el?le, de az mindig megtalálta ?ket. Aki elbújt, azt jól megbüntette, egy életen át szolgálnia kellett.
Sírtak az emberek, mert a halkirály szolgálatában lenni nagyon nehéz volt. Nem volt egy perc szabadidejük sem. Megállás nélkül dolgoztatta ?ket, és alig adott nekik enni. Barmokkal együtt laktak.
Nem segített a rimánkodás, a halkirály szíve nem lágyult meg könnyes szemek láttán, s?t ilyenkor méregbe gurult és még rosszabbul járt, aki könyörögni próbált, mert ?felsége mély tömlöcbe vetette a szerencsétleneket, és napokig ott kellett lenniük étlen-szomjan. Sokak meghaltak a tömlöcben, és soha többé nem látták meg az Isten kék egét.
Nagy volt a szomorúság az emberek között. Ha így megy tovább, akkor az egész emberiség a halkirály szolgája lesz.
Érezték, tenni kell valamit, de mindenki félt. Inkább t?rték a szenvedést.
A falu szélén lakott egy szegény ember. Volt neki egy fiacskája, Jankó. Kicsi fiúcska volt, de az esze úgy járt, mint a motolla. Az egész országban nem volt olyan fiú, mint ?. Apja büszke is volt rá.
Egyik reggel, amint felkeltek, a fiú azt mondta apjának:
– Édesapám, elmegyek a halkirályhoz és megkérem, ne sanyargassa az embereket.
Amikor ezt apja meghallotta ijedten felelt:
– Jaj, fiam csak ezt ne tedd! Ne akard, hogy a halkirály tömlöcbe vessen! Tudod milyen kegyetlen. Senkinek se kegyelmez. Te is a tömlöcben fogsz elpusztulni, mint megannyi szerencsétlen sorstársad.
De a fiú nem hallgatott apjára. Amit a fejébe vett, abból nem engedett. Tarisznyájába elemózsiát pakolt, meg egy pint bort és elindult a halkirály várába.
Sokáig tartott az út, mert messze laktak. Estére megállt, hogy pihenjen egy kicsit. El?vette a tarisznyából az ennivalót és enni kezdett. Alig látott neki a vacsorának, amikor váratlanul, ki tudja honnan egy apró emberke termett el?tte.
– Fiú, adjál nekem is egy kis ennivalót, mert már három napja nem ettem.
– Szívesen megvendégellek emberke – mondta mosolyogva és megosztotta az ennivalóját a jövevénnyel.
Jól megvacsoráztak. Amíg ettek, egy árva szó el nem hagyta ajkukat. Amikor végeztek az evéssel, a fiú el?húzta a pintes üveget, és az emberkének nyújtotta, aki elfogadta az itókát. Egy húzásra kiitta az üvegben lév? finom bort. A fiúnak még csak egy cseppet sem hagyott.
– Na fiú, most már elmondhatod, mi járatban vagy erre fele. Látom az arcodon, igen nagy a gond.
– Így van. Nem is tudom, hol kezdjem.
– Kezd az elején. Van id?m végighallgatni, hosszú még az éjszaka.
A fiú részletesen elmondott mindent a kicsiny emberkének, aki, amint meghallotta, miért indult erre a hosszú útra a fiú, megvakarta a kobakját és egy kicsit gondolkodott.
– Egy módja van, hogy legy?zd a halkirályt. Menj a palotájához, és el?tte kezdjél ásni egy nagy gödröt. Amikor elkészültél vele, engedj vizet a gödörbe annyit, hogy az megteljen vele. Meglásd, a halkirályt nagyon érdekli majd, hogy min mesterkedsz, és odamegy hozzád a palotában lév? halakkal. Megkérdezi, miért ástad ezt a vízzel teli gödröt. Te csak annyit felelj, hogy fürd?t készítettél a tiszteletére, és azt szeretnéd, ha kíséretével megmártózna a vízben, mert ez igen jó szórakozás lesz.
– Gondolod, hogy ez segít? – kérdezte kételkedve.
– Természetesen. Amint belelépnek a vízbe, a halak elveszítik a lábaikat, és többé nem tudnak a szárazföldre kijönni. Odalesz minden hatalmuk az emberek fölött. S?t, ezentúl az ember lesz az, aki kénye-kedve szerint uralkodhat fölöttük. Azt javaslom, menj a közeli erd?be, ott keress egy hosszú egyenes botot. Köss a végére zsinórt, annak a végére egy hegyes t?t, és máris halat foghatsz, amit megsüthetsz. Meglásd, nincs is jobb ennivaló, mint a sült hal.
Megköszönte az emberke tanácsát, és leheveredtek egy nagy fa alá aludni. Reggel, amikor felébredt az emberkét nem találta sehol. Elt?nt, mint a kámfor. Eleinte azt hitte, hogy az egészet csak álmodta, de amint meglátta a pintes üveget, mindjárt rájött, hogy nem volt álom. Így fogta magát és elindult a halkirály palotájához. Útközben szerzett ásót és csákányt. Megérkezve a palotához, mindjárt nekilátott a gödörásásnak.
Három nap, éjjel nappal dolgozott megállás nélkül, amikor kész volt a gödör, a közeli folyóból vizet engedett bele. Hamarosan megjelent a halkirály és népes kísérete. Mérgesen a fiúra ripakodott:
– Mit mesterkedsz te fiú? Miért ástad a palotám elé ezt a nagy, vízzel teli gödröt? Mondd meg azonnal, mert fejedet vetetem!
– Fenséges halkirály, ezt a vízzel teli gödröt tiszteletedre készítettem. Azt szeretném, ha népes kíséreteddel megmártóznál benne. Meglásd, igen jó szórakozás lesz! – mondta, és várta a fejleményeket.
Tetszett az ötlet a halkirálynak, utasította a jelenlev?knek, hogy csobbanjak bele a vízbe. ?volt az els?, aki beleugrott, majd biztatta a többieket is, hogy kövessék. Senki nem mert neki ellentmondani és egymás után beleugráltak a vízbe. Amikor bent voltak a gödörben, akkor vették észre, hogy lábaik leváltak, és helyükre uszonyok n?ttek. Hiába próbáltak kimászni a partra, minduntalan visszacsúsztak. Ezen kívül a leveg? is egyre elviselhetetlenebbé vált számukra. Ha fejüket kidugták a vízb?l, csak tátogtak. Igazán csak a víz alatt érezték otthonosan magukat. Többé a halkirálynak nem volt hatalma az emberek felett. A gödörben úszkált körbe-körbe, népe pedig követte. Ekkor a fiú fogta magát elsétált a közeli erd?be, keresett egy hosszú, vékony botot, végére zsinórt kötött, és azt ellátta egy hegyes t?vel. Amikor ezekkel megvolt, leült a gödör szélére, és horgászni kezdett. Nem kellett sokáig várnia, mert mindjárt maga a halkirály akadt a horogra. A kifogott halat tarisznyájába rakta, és hazavitte apjának, aki olyan finom sült halat készített, hogy, aki csak evett bel?le, az megnyalta mind a tíz ujját.
Így ért véget a halkirály uralma a földön, és soha többé nem sanyargatta az embereket.
(Képet Lukács Mária készítette)
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:24 :: Apáti Kovács Béla
