Mikola Dani : Az elvesztett relikvia

A lépcs?n ballagunk.

Elöttem kullogsz, s én

diszciplinált léptekkel követlek.

Volt-cafatokat cipelve lépem át a Rubicont

-átmegyünk az ajtó keretén-.

Csuklód kisiklik verejtékes kezemb?l,

de megragadom a magamban maradt

Mária-ikont.

Csíp?d riszája elvegy?l

a barackmarcipán illatkavalkádban.

Már sejtem,

hogy megint milyen jól átversz az ágyban.

De mégis…

Most majszolnék morzsacsepp méret? csókokat

elefántcsont homlokodról.

S bár a fintorgyógyírt

hideg dózisokban adagolod belém;

Akarlak.

Jobban, mint mikor

mosolyhadat üzensz felém.

Ruháid leveted,

és fotomontázs-gyanús derengéssel

gúnyolódik szemed.

Megragadlak.

Legalábbis azt a vázat,

mi éppen bel?led itt maradt.

De meddig szerethet ez a szív,

ha a szeretett másfelé mered?

Meddig képes táplálni

hazug reménykenyered?

Lényegtelen.

Magamba sóhajtalak

ahogy a megmaradt büszkeségem

veszti el végs? viadalát.

És téplek, és óvlak

mint az utolsó relikviát.

 

Legutóbbi módosítás: 2007.10.02. @ 22:23 :: Mikola Dani
Szerző Mikola Dani 1 Írás
"állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!"