dr Kocsi Katalin : Az id?

Homályos szemével
hunyorog rám a hajnal,
keser? álomíz
bomlik el a számban,
az ágy lehúz.

Szuszog a szoba.
Falán mocorog a kép,
az óramutató
tévedésb?l visszalép.
Ásít az id?.

Hajam érinti
ernyedt férfikarja
öntudatlan,
a biztonságot adja
hunyt pillája is.

 

Talán nem kés?

még újra kezdenünk

ha hinni tudjuk:

a szerelem nem múlik el

bennünk soha.

 

Legutóbb szerkesztette - dr Kocsi Katalin
Szerző dr Kocsi Katalin 82 Írás
1969-ben születtem. Nő. Ezen társadalmilag és biológiailag determinált meghatározás mögött férfi-aggyal, ember-szívvel élő nő vagyok. Két végén égetem a gyertyát. Szeretek csak úgy "van-ni". Kicsit bolondos, kicsit őrült, kicsit én magam és önmagam.