Szilágyi Hajni - Lumen : Apám utolsó meséje

A május illatát az est magába zárta,

az ezüsthold szemeit nyitogatva

nyújtózott ki a fekete égbolton,

árnyjátékba kezdtek a sárga csillagok,

te csendben az ágyam mellé ültél,

s törékeny szárnyú álmokról meséltél.

 

Elmesélted, hova repülnek az angyalok,

a felhők miért vitorláznak az égbolton,

egy csillag hány fénnyel lobog,

és a vénhold miért nem mosolyog,

mikor a nap lábujjhegyen előoson.

 

Gyermekként elbűvölten hallgattam

álomba ringató, gyönyörű szavaid.

Kértelek, maradj még!

Mesélj nekem arról,

miért az égből hull a táncoló hópehely,

miért, nem hóvirágsziromként olvad szét

mikor fényes-csillagként kezeimre ér.

 

Te rám mosolyogtál, szemedben

ott volt ezer könny harmatos cseppje,

annyit súgtál, halkan hozzám bújva,

kislányom, ők a fodros hópiheruhába bújt,

felhőkön táncoló fehér angyalok,

akik majd vigyázzák

minden ébredésed és álmod.

 

Akkor még nem tudtam,

ez volt az utolsó meséd.

Szemeim lehunytam,

te betakartál,

szorosan öleltél,

jó éjszakát kívántál,

és

kilépve szobámból,

az álmaimat rám zártad,

soha…

soha többé

nem láttalak…

 

Újból itt ülök gyermekéveim szobájában,

csak az emlékek rajzolnak mosolyt falaira,

képeid két kezem közt szorítom,

és a virradat gyújt fényt arcodon…

 

hangod nélkül némán szól minden képkeret,

hisz’ utolsó meséd nem fejezted be,

soha nem

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"