Kovács-Cohner Róbert : Hajnalban a világ

Csak ennyi most.

Pont most, egy olyan ócska bérlakás

füstös, borgőzös konyhájában,

ahol egymást magukba szívni gyűlnek

a Pilvax legújabb nemzedékei –

az elidőtlenedett fiatalok –

az utolsó öregek.

 

Pont most csak ennyi –

Most akármeddig lehet nézni rád.

Holnap fájni fog.

Talán az első lélegzet.

Talán az egész világ.

 

 

 

 

 

 

Hegedű-ű-ű.

Félhangokkal skálázod le belül –

valami dohos, elfelejtett pincemélyig.

Most terpeszben ülsz még,

most trapézgatyában,

s lyukas zoknid is olyan szabad.

A város szívében tapintod

a lélegzetek intimitását –

a bőr titkait.

Kamaszlázukban összebogozódott

konok életvonalak.

Hegedű-ű-ű. Egy női hát.

Kis csomók.

Holnapra kioldanak.

 

 

 

 

 

De mindegy is,

hogy most kevés a szó.

Így mardoshat majd belül valami

örökös láz, hogy megmaradhass,

amíg ez vagy és így érzed,

hogy mit jelent ez:

elveszíteni magad.

Hogy ez itt a szem.

S benne csak tükörkép:

te és lényeged.

Ha lenne szó, amiből oly sok jut,

mikor senki se lát, aki fontos,

ha lenne hang, ahogy kicsit rekedtesen

egy biliárdszalonban sárga lámpák fénykörében

pont jókor szólalok meg, a megfelelő magasságon –

ha lenne gondolat, ahogy az idegpályák sínei

menetrendszerint kattannak helyükre,

ahogy teszik minden ködös őszi reggelen

a világ összes pályaudvarán –

ha nem lenne kevés a szó,

ha nem hallgatnék most olyan sután

ahogy egy szakadt matracon ülsz velem,

mikor körém rendezte tér és idő

egy talán utolsó örök éjszaka minden díszletét,

elhalványodó fiatalságunk talán utolsó főnixlázadását,

a borosüvegeket, a hamutálat,

és a függöny lebbenését –

ha lenne szó, nem is rendezte volna így.

Konok, makacs idő.

Képkeret. Ettől mélyülünk, mi: emberek.

Nagy tudások, örökre szabadulások,

ketrecek állcsontok köré feszítve.

Bizony. Túl félelmetes lenne elhinni, hogy ilyen egyszerű.

Így könnyebb lesz beleképzelni az akvarellt. Ironikus.

Nincs is itt más, csak a homlokát az ablaküveghez

nyomó, leskelő éjszaka,

és benne az űrben lebegve

egy lakás lámpa-buborékja.

Elnézek rólad. Borom a számhoz emelem.

Gúny. Félsz, hogy csak ennyi.

Csak ennyi. Kevés a szó.

Holnapra megfázik majd a szerelem.

 

 

 

 

 

 

 

Rezzenések. Érzékek élesednek még,

ahogy csendesedik az ész.

Nézel. Hajad glóriája szétomlik

tenyeremen.

Töviskoszorú.

Nézel. Néznél.

Fekszünk egymás mellett

és fel se nézünk, és már nem tudjuk meg,

hogy a plafont látnánk-e,

vagy valami utolsó igazság

párszavas képletét –

bolygók és angyalok szédült táncát,

ahogy sanzonra járnak.

Nem is nézünk fel. Nézlek.

Alszol. Néznél.

Arcod és bőröd –

szétomlik tenyeremen.

A szoba lassan enged el,

falai távolodnak.

Meggörnyednek a szörnyű súly alatt,

ahogy szempillámra telepszik a hajnal.

És te állsz ott. Másként.

Mögötted elmosódik a tér.

Nem fogok rád emlékezni.

Kontúrjaidon elidőzve veti le ruháját a végtelen,

hogy emlékezzen most,

mikor tér és idő árnyakká csitul,

(Becsukom a szemem. Látnám. Látom.)

emlékezzen rád az örökkévalóságig, mikor

legbenső időmbe fordul át

hajnalig világom.

 

 

 

 

 

 

Reggel kávé, köhögés, imakönyv.

Kilépsz a sikátor zugából.

Rádtámad, s arcodba zúgja

migrénjét a város.

S egész nap is,

hiába hoznád vissza őrült,

szétzilált –

igazat betűző álmaid,

s bár hazafelé még

felfeslik néha-néha

egy-egy szín, vagy gondolat,

vagy az éjjel megtalált szerelem,

s néha tán át is tűz rajta

– mint egy rosszul összevarrott,

farmeron hagyott régi szakadáson –

saját bejáratú szentimentális tered

idegi kisülésektől vibráló örök-éjszakája,

megint úton vagy, és nem is érzed –

de percenként vastagszik a bársony.

 

 

 

 

 

 

Éjjel álmodtam, azt hiszem.

Az embereket figyelem a buszon,

és elgondolkodom:

 

 

 

(olyan furcsa, áttetszőn lebegő lesz már minden

hajnalban a világ)

 

 

A művészet önreflexió.

Vajon

elég bonyolultak vagyunk ahhoz,

hogy megértsük:

a megértés egyszerűen

átélés?

Bp., 2007

———————————————–

 

Versek Az éjszakák sorának közepén ciklusból:

 

Csendélet

Félhomályban

Az éjszakák sorának közepén

Nimfa

Valahogy más volt még

Éjszakai gondolatok

Befejezetlen összegzés

Hajnalban a világ

Szabad vagy

Posztmodern Requiem

Praemitto

Lepketánc

Az idő küszöbén

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kovács-Cohner Róbert
Szerző Kovács-Cohner Róbert 111 Írás
1986 márciusában születtem Budapesten. A Radnóti Miklós gimnázium elvégzése után az ELTE BTK filozófia szakára jelentkeztem – ezzel párhuzamosan a MUOSZ-nál emelt szintű újságíró képesítést is szereztem. A filozófia mellett az esztétika szakot és a Belső-Ázsia tanszék óráit látogattam. A gimnáziummal párhuzamosan gyakornokként dolgoztam a Kossuth rádiónál. 2008-ban az Esti Hírlap kultúra rovatához kerültem vezető újságíróként, majd a Népszabadság és a Népszabadság Magazin, valamint a Repertoár kulturális cikkeiért feleltem. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. 2007 szeptemberéig az AlkoTó-ház internetes irodalmi portál szerkesztője, előtte pedig a KözKincs főszerkesztője voltam. 1998 óta írok, első versemet 2000 januárjában publikálták. Első önálló kötetem, a neon 2006-ban jelent meg, a Glória kiadó gondozásában. Ephata - álom egy ablak üvegén című kötetem Vedres Csaba zongoraművész (ex-Aftercrying) cd-mellékletével és Veszely István grafikáival 2007 augusztusában került a könyvesboltokba. Jelenleg a Nők Lapja, a Nők Lapja Évszakok, a Könyvjelző, a GameStar magazin újságírójaként dolgozom, az iPhone Hungary-nek pedig szerkesztője vagyok. Mégis: ami a legfontosabb számomra, az a színház. 2009 óta az ország számos színházában játsszák drámáimat (Modern Elektra: 2009 - Vörösmarty Színház, Orfeusz és Etília: 2011 – Pesti Magyar Színház, Jászai: 2012 – Csokonai Színház, Na'Conxypanban hull a hó: – 2012 - Csokonai Színház, Tanár úr kérem, minden másképpen van!: 2013 - Vörösmarty Színház. Bemutató előtt: Boldogságtöredékek: 2013 – Nemzeti Színház, Gyöngéd Barbárok (Hrabaliáda) – 2013, Csokonai Színház). A drámaírás mellett dramaturgként is több színház munkájában veszek részt. 2009-től 2011-ig a Vörösmarty Színház NKA támogatást elnyerő Rivalda magazinjának voltam a főszerkesztője. Műfordítások: Schwarz-Tebelak: Godspell (bemutatta a Vörösmarty Színház), Shakespeare: Macbeth, Agatha Christie: Feketekávé (bemutatta a Vörösmarty Színház). Firka a falra /Kaleidoszkóp könyvsorozat, Kaleidoszkóp Nemzetközi Versfesztivál/(2005), Radír (2003, 2004). Cikkek: Haszon magazin (2004), Hírlevél (2005-től Közelkép, Képző-művészet, Fórum, Szakmapolitika rovat), Filozófiai szemle (2005-). Esti Hírlap, Népszabadság, Nők Lapja, Nők Lapja Évszakok, Könyvjelző, iPhone Hungary, Gamestar – utóbbi lapoknál a mai napig dolgozom. Honlapom: http://www.verssorok.hu Írásaim megjelennek még a http://www.artpresszo.hu -n A Héttoronynál 2007 augusztusától 2008 augusztusáig dolgoztam szerkesztőként.