Szappanos Lajos : Isteni igazságtétel?

Amikor ezt írtam, nagyon jól m?ködött Vera és Józsi házassága. Közben még szaporodott is a kis család, de mára úgy néz ki, el fognak válni. Ha nem is, de semmiképpen sem élnek már jól. Mint azt tudjuk, a kutya is akkor vész meg, amikor a legjobb dolga van.

   

 

Avagy ebül szerzett jószág ebül vész el…

 

            A kárörömmel valahogy úgy van az emberiség, mint a Káma Szútrával, azt is mindenki olvasta, s?t végig is csinálta oda-vissza, mégis tagadja, vagy cikizi a m?vet. Ã??sid?k óta tudjuk, legszebb öröm a káröröm. De a mai modern, állítólag felvilágosult világunkban ez nem illik, legalábbis nyilvánosan nem. Aki be meri vallani, hogy ? bizony jól mulat, ha ellenlábasa, vagy csak simán felebarátja torkosborz módjára szív egy jó nagyot, az hamar megkapja a stigmát, hogy kispályás, szellemi toprongy, kicsinyes, gagyi, stb. Pedig szerintem, a non plus ultra, ha valakit a saját fegyverével vernek meg, magyarul ugyanúgy viszik be az erd?be, ahogy ? csapott be eddig másokat. Úgy látszik, kevesen tanulmányozták behatóan, vagy inkább csak nem vették komolyan a nagy drámaíró, Shakespeare egyik örökbecs? m?vében, a Machbet-ben elhangzott örökérvény?, bölcs mondatot, az Isteni igét, miszerint „kard által vész el, ki kardot ragad".

 

No, de lássuk a történetet átültetve napjainkra és a ködös Skóciából a kies Józsefvárosba költöztetve.

 

          Történt vala, hogy Józsi megismerkedett Verával, akinek volt egy kicsi gyereke. Ez nem volt akadály, szerelmük kiállt minden próbát. Józsinak lakása nem lévén, odaköltözött Verához, az asszony betegesked? édesanyjának önkormányzati lakásába. Így éldegéltek szépecskén, amikor megjelent a színen E. Úr, aki olthatatlan szerelemre gerjedt Vera édesanyja iránt. Ahogy a nóta is mondja: „akármilyen öregasszony, ha férjhez megy, csak menyasszony", no meg a vén kecske is megnyalintja még a sót elvén, hamarosan egybe is keltek, ahogy illik, Isten és ember el?tt.  Sajnos azonban az idill nem tarthatott sokáig, hiszen az új asszonyt magához szólította a teremt? és megtért ?seihez. Így immár E. barátunk lett hivatalosan is a ház ura. Nos, ? ezzel a jogával nem élt, hanem visszaélt. A fiatalokat Vera jogos jussából kiüldözte az utcára télvíz idején, kisgyerekestül, mindenestül (vagy inkább semmistül). Ezentúl E. úr pöffeszkedett a lakásban egyedül, mint jog szerinti bérl?, erkölcsileg viszont mégis csak bitorló.

 

Eleinte albérl?kkel próbálkozott – minthogy dolgozni nem szeretett – soha nem is próbálta -, de ez nem jött be. Nem bizony, mert az albérl?k is E. úrral hasonsz?r? munkakerül? alkoholisták voltak és nemcsak hogy nem fizettek, de napirenden jól föl is pofozták f?bérl?jüket, ha az nem tett ételt, bort, vodkát az asztalra. E. úr segítséget kért és kapott. Sikerült megszabadulnia albérl?it?l, s?t még az elmaradt számlákat is rendezték jótékony kezek. E. úr föllélegzett. De mint kiderült, korai volt öröme, hiszen akikr?l úgy gondolta, kvázi emberbaráti szeretetb?l segítenek rajta, azok bizony nem jótündérek voltak, hanem (ugye kitalálták?) a helyi lakásmaffia. Úgyhogy E. barátunk rövidesen költözött valahova pontosabban Tápióborzasztóra, egy romos tanyára, a civilizációtól olyan messzire, ahová a déli harangszó is csak fél kett?re  ér oda, de csak, ha jó a szél. Mondanom se kell, ez a rom is már a beköltözés pillanatában meg volt terhelve jó vastagon, holmi adósságból kifolyólag.

 

Úgyhogy ez is odalett.

 

Józsi és Vera immár megszaporodva szerelmük gyümölcsével, egy angyalhajú kislánnyal beköltözhettek egy szükséglakásba, mert a kerületi önkormányzat volt olyan vagány, hogy elismerte tévedését, amikor E. urat hagyta a lakásban. Így már részt vehettek a lakáspályázaton, amit toronymagasan meg is nyertek. Nemsokára költöznek egy most épül? házba, egy „zsírúj" lakásba (46m2). A környék is ismer?s, hiszen a Vera szül?i házától csupán kétutcányira van.

 

E. úr is visszakerült a környékre, ? szintén ebben az utcában lakik, csak a másik oldalon egy karitatív szervezet hajléktalanszállásán.

 

Reggelente látom, ahogy a közeli parkban az önkormányzat „közhasznú" zöld kabátjában szedegeti a f? közül a kutyagumit.

 

Nem vagyok vallásos, mégis arra kérem az égieket, nehogy visszajöjjenek és kialakulhassanak hasonló id?k, mint amilyet tanulmányaim során, egy régi fényképen láttam. Egy nagykapu-bejáró, fölötte transzparens: „Jedem das Seine!" – Mindenkinek, amit megérdemel.

 

Most legyen az mindegy, hogy e jelmondatot milyen mocskos ügyet és pokoli eszmét szolgáló cs?cselék t?zte zászlajára. De ha helyesen értelmezzük, van benne ráció.

 

 

 

                                                                                                            

                                                                                                                            

 

Legutóbb szerkesztette - Szappanos Lajos