Visszhangzó őrület

 

Visszhanzó ?rület

 

 

Fényt tükröz? szoba. Liliom illata.

Kristálypohár. Ezer ég? gyertya.

Kietlen, csillogó, üres éjszaka;

A végtelen térben, lelakatolva.

 

Hallagtok, a csend is mozdulatlan,

Gondolatom szól csak; újra s újra…

Koccintok hát Vele, iszom sorsomat,

Édes, vagy keser?… kezd?d? elmebaj

 

Kizökkent a létem, elhagytam tegnapom,

Bezárult a világ, egymagam vagyok…

Kering?t jár velem, s kinevet Magányom.

 

Mert hívtam, magam távolról felajánltam.

Ha eljött, rettegve, remegve hátráltam,

S magam helyett mindig virággal kínáltam…

 

Ám egyszer elkapott, magával ragadott.

Szobám várt már: tükrök, gyertyák, s a Liliomok.

 Magányom játszik: kegyetlen, ?rjít? játékot…

 

Furcsa zaj tör át megbénult agyamon,

Saját foglyomként riadtan hallgatom:

Léptek zaja! Újra… Ó, Irgalom!

 

Remény csillan: tán szabadulhatok?

Félelem ébred: hisz sosem tudhatom…

A halál jön értem?  Valaki felkarol?

 

De ismét csak csend: én és a gondolatok.

Magányom csendben rajtam mosolyog…

Hányadszor játszom el ?rjít? játékod?!

Szerző Kovács Nikolett 10 írás
"Engem kizárólag az definiál, amit éppen csinálok. És bár sokakat zavarba ejtenek a végleteim, azok egyetlen mondat részei." /Müller Péter Sziámi/

3 Komment

Hagyj üzenetet