Lassan, mélázva tolta a biciklit, alkoholtól g?zös feje húzta lefelé a zúzott-köves talajra.
Azért egyenesen járt, bár néha a kopott járgányra támaszkodva, magában morogva:
– Berúgtam, na és? Bassza meg! – szeme felvillant.
– Úgysem vár senki!
Fehérre markolta a kormányt.
Meg kellene ölnöm azt a kis kurvát! Szét kéne verni a kis pofáját! – lehorgasztotta a fejét .
– Nem lehet. Hát ez az! – bólintott.
Újra megindult, fel sem pillantva az út szélén beszélget? emberekre. A gyerekek szinte megérezték a férfiban dúló dühöt, messzire kerülték.
Meglátta a Házat.
– Na, itthon vagyunk- dünnyögte, és befordult a Ház mellett ágaskodó fák közé. Térdig ér? f?ben gázolt a Ház elé, és ellökte magától a biciklit.
Keresni kezdte a kulcsait, és fellépdelt a lépcs?n.
Megtorpant.
– Hogy lehet, hogy nem szeret? – dörrent agyába a Hang.
– Talán mert szájon vágtam a fürd?szobában?!
Elmosolyodott, és felnézett a vörösen lecsurgó napra.
– Nem akart.- válaszolta a Hangnak.- Félt t?lem, azt mondta:"Részeg vagy!"
Pedig jó volt lenyalni a vért, a kirepedt szájáról.
A verés kellett neki!
Ránézett az ajtóra, mert végre megtalálta a kulcsait.
– A VERÉS! – kiáltott fel.
Felnevetett. Érezte, ahogy keményedik a lágyéka. Els?re betalált a zárba.
– Nem is vagyok olyan részeg!
Belökte az ajtót, arcába csapott a falak hidege. Ajkára tolult a megszokott szólítás:
– Megjöttem!
Beharapta a szája szélét, míg apró vércseppek nem gyöngyöztek ki alsó ajkain.
– Hát nem szeret – köpte ki félhangon, s becsukta az ajtót. Agyába emlékek tolultak a múltból.
Minden tárgyról eszébe jutott valami, a ház maga emlék a múltból, mikor még…
– Na ja – húzta el a száját, és a WC felé indult.
Kezével támaszkodott, míg vizelt, majd lassú léptekkel a konyhába vezette magát. Kieresztette a csapot, és hosszú kortyokkal magába er?ltetett pár pohár vizet.
– Mert nem volt jó neki SEMMI!
Belevágott az ajtófélfába.
– Semmi! – ordított fel.
Ki kéne tépni a gondolataimat, ezeket a mocskos emlékeket! Vagy talán…? Elmenni innen.
Felröhögött, és ledobta a kabátját:
– Jó lenne, mi? Kéne neked a Ház, mi? A kis kurvája!
– Nem – csóválta a fejét – Ez soha nem lesz a TIÉD! SOHA! A rohadt emlékek miatt az enyém sem lesz, de a tiéd sem!
Hallod! – kiabált be az el?szobába.
A falnak d?lt, és belebámult a csöndbe. Szeme a fal tövében hever? vegyszeres üvegekre tévedt, majd felfutott a falon, ahol az asszony kikészített b?rei feszültek.
– Igen feszültök, akárcsak ÉN – gondolta – El kéne égetni az emlékeit, kiégetni az agyamból a nevét, a szagát, az alakját, a hangját, a világból ki?zni ?ket!
-Elégetni – ismételte – Igen, elégetni, a kurva életbe!
Érezte ahogy a nyakán végigcsurog a vízzel higított vér.
Megmozdult.
– Egyszer? lenne! T?z ütött ki. Kábelgyulladás, a tévé felrobbant, vagy ilyesmi. A biztosító fizetne, a pénz meg megoldja magát!
A szobába lépett, és leült a közösen vett franciaágyra.
Felmérte a terepet.
T?le balra a Music Center, jobbra a lemezjátszó, a varrógép, a tévé.
– A tévé felrobban, mert bedugva hagyom – motyogta.
Kigyúl. A tévét?l lángra lobban a varrógép, a franciaágy és az ajtó. Már ég is a ház, nem is kell olyan nagy t?z!
Érezte, ahogy kitisztul a feje.
– Ökör vagy – mondta – Ezért dolgoztál?
– Majd elmúlik.
Hanyatt vágta magát az ágyon, és a poros mennyezetre meredt.
Belelihegett a csendbe, úgy feküdt, akár egy torz Krisztus, széttárva karjait.
– Én pedig még mindig szeretem!- jelentette ki hangosan – Talán elmúlna, ha nem lenne ilyen közel – megrázta a fejét.
– Nem is szeretem, csak az emlékek…
Ujjaival matatott, az ágy kárpitját karmolászta, majd hasra fordult, és felkönyökölt. Lopva a varrógépre lesett, és agya mint egy ?rült diavetít? nyomta ki a képeket.
?rjít? sebességgel futottak a szeme el?tt, elborították az agyát, szürke vakságra ítélve kitisztult gondolatait.
Szemében t?z táncolt, belemarkolt az ágy huzatába. Ujjai belemélyedtek a puha szövetbe.
Felugrott, és elhajította a huzatból kitépett darabot.
-Elég volt!! – üvöltött fel.
Fordulatból ütött bele, a félig nyitott szobaajtóba.
Az üveg hangos dörrenéssel robbant a mellére, a nyakára.
Feje üresen lüktetett, úgy érezte elpattant valami, ott benn. Kidülledt szemgolyói összeszabdalt kezére fordultak.
Lerázta magáról az üvegcserepeket, és felhorkant:
– Kezd?djék a Tánc!!
Kilépett az el?szobába, lába alatt üvegcserepek recsegtek. Matatni kezdett a vegyszeres üvegek között.
Végre megtalálta!
Lecsavarta a tetejét, arcába csapott az alkoholszag.
– Ez az! Ez megteszi, s?t a fele is elég.
Lesz itt Tánc! De milyen tánc!? Mondd kicsi kurvám, láttál-e már lángot táncolni? Mert most fogsz. Azt hiszem, hogy fogsz!
Sietve lépett a szobába, lerakta az üveget, majd visszafordult a kabátjáért.
Még tegnaptól árválkodott benne egy doboz gyufa, amit akkor rakott a zsebébe véletlenül, mikor tüzet adott az apjának…
– Nem volt az véletlen – gondolta – Isten úgy akarta. No igen, Isten sok jót tett velem.
Szétlocsolta a szobában az alkoholt, a franciaágyra, a tévére, és folyadékcsíkot húzott a kett? közé, majd az ajtóra is loccsantott egy keveset. Ezután visszacsavarta a kupakot, és a többi vegyszeres üveg közé helyezte az alkoholt.
– Így jó lesz! – helyeselte.
Lehúzta a reluxákat, arcán apró mosoly játszott.
Tudta már, élvezi a játékot.
Felnevetett:
– ?rült tánc lesz ez kedvesem!
Az ajtó elé térdepelt, és fellobbantotta a gyufát. Üveges szemmel meredt a szobába.
– Az emlékeknek vége – mondta – No igen.
Mintha kaput nyitott volna meg, úgy jöttek újra a képek. A vágyak, a csendes horgászat, az egyszer? szeretkezés, a vacsorák, lágy zsongító hang. Az asszonyé.
Felordított.
– Az övé!
Kezére égett a gyufa.
Másikat gyújtott, és némán bámulta a nedves alkoholcsíkot. Kezét szinte vonzotta nedvessége, arcát csípte a bódítóan er?s szag, mely lassan betöltötte a szobát.
A folyadékcsík fölé tartotta a gyufát.
– Vége – nyögte ki, és elengedte a lángoló pálcikát.
Az sercenve libbent az apró érbe, és kialudt.
– A kurva életbe!
El?kotorta a harmadik szálat, és újra fellobbantotta.
– Ha most sem gyúl meg, hát abbahagyom – szögezte le magában. Óvatosan a vékony ér fölé tartotta a lángot.
Olyan er?vel lobbant fel a t?z, hogy a kezét sem volt ideje visszahúzni. El?ször érzett fájdalmat, mióta belépett a házba. Felüvöltött, felrántotta a kezét, ösztönösen a fájó pontra simította gyufásdobozt tartó kezével. Sercegve pergett le az égett sz?r a karjáról.
Közben a lángfolyócska elérte a tévét, majd a franciaágyat. Az ágy rögtön izzani kezdett, könny? prédája volt a lángoknak.
– Menj innen ember! – robbant fejében a Hang. – Itt pusztulsz te is!
– Tényleg! – kapta fel a fejét – Hazamegyek anyámékhoz, és várom, hogy szóljanak:
– Ég a házad! Rohanj!
– Nem! Meg kell várnom, míg teljesen begyúl minden.
– Maradnom kell – er?sítette meg.
Belenézett a méteresre duzzadt lángokba. Szemében hasonló t?z égett, ahogy felemelte a kabátját, és megcsóválta a feje fölött.
Esetlen tánclépéseket tett, pörögve – forogva, ordítva, nevetve.
– Táncolok neked! HALLOD?
Érzed, TUDOM, hogy érzed! „Ez az utolsó tánc" – énekelte. Könnyei szájába csorogtak a fojtó füstt?l, és az indulattól. Pörögve, forogva, kabátjával csapkodva riszálta csíp?jét. Úgy érezte boldogság lobog benne, felszabadultan rángatta testét, akár egy transzba esett afrikai sámán, majd térdre bukott, és nevetve , zokogva csapkodott.
Szemét a t?zre függesztve, itta a fényt, mely egyesült saját tüzével.
Arra eszmélt, hogy ringatja magát, h?hullám emelgeti a haját. Arccal feküdt a padlón, fejét a könyökére támasztva.
– Menj! – csattant a Hang.
Felkecmergett, és kezével rácsapott a kilincsre.
– Vége – hajtogatta – Nincs többé emlék, múlt, hajszag, bugyib?z, koszos cip? és malteros vödör!
Visszafordult:
– VÉGE! – vonított fel és kirohant.
Remegése teljesen elmúlt.
Hallotta, ahogy a t?z recsegve eszi a Házat.
Feltámasztotta a biciklit, kitolta az útra.
Felpattant rá, lába keményen dolgozott, egyre messzebb került a Háztól, de fejében még mindig ott rágtak a t?z fogai, mintha ?t rágták volna.
Belül.
Nyakára dagadtak az erek.
Nem bírt tekerni.
Csak akkor ugrott le a biciklir?l, mikor már majdnem eld?lt vele.
Már este volt.
Lerúgta magát a kerékpárról.
Leült az árokpartra, két térde közé fektette az arcát.
Hányingere volt.
Önmagától.
És hányt.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:48 :: Kabdebon János
