Böröczki Mihály - Mityka : FOLYÓINK

FOLYÓINK

Úgy hálózzák be földemet,
akár a testet az erek.

RÁBA FOLYÓ

 

Habos, sebes, hullám-ringó,

partja csupa kacskaringó

arcon paskol, zúgva szeret,

nyaldossa a tenyeredet,

szülőhelye Stájerország,

onnan mérik széltét, hosszát,

Alpok vadóc, ficánk kölke,

s betorkoll a Duna-ölbe,

hű a szíve, jó a lelke,

s magyar lett az anyanyelve,

kanyargósan hosszút lépett,

s e hazában dobogós lett,

mártózz benne, nem felejt el,

vize telve szerelemmel.

 

MURA FOLYÓ

 

 

Salzburg tartományban ered,

s élő határ, víz-övezet,

két oldalán éli sorsát,

egyik magyar, másik horvát,

kétlaki, de mindhiába,

beszippantja majd a Dráva,

ölelőzve bírja szívét,

Muraköz és Muravidék,

az öröme kurta-furcsa,

visszacsordogál a múltba,

mélyült csöndben, hallgatagon,

mint egy úszó vízimalom,

s őrizik a tört egészet,

áldott partok, áldott népek.

 

ZALA FOLYÓ

 

Ízig-vérig magyar folyó,

szüleje a Fekete-tó,

Őrség őrzi és Szalafő,

ott csordul nagy ölből elő,

kedvelte a régi világ,

nagy kincs volt a zalai rák,

ma már csöndes, szűk a marka,

csak az anya-szerep hajtja,

s Keszthelynél, mint célt ért gyönyör,

föllélegezve tündököl,

s mint akit a keblére font,

úgy táplálja a Balatont,

s kedvére való e szerep,

hiszen ütőere lehet.

 

DRÁVA FOLYÓ

 

Alpok olasz részén ered,

öt országon általvezet,

vad, örvénylő és rohanó,

a legtisztább vizű folyó,

anyakönyvében ma az áll,

hogy magyar és horvát határ,

hol jobb parton, hol a balon

vonalazta a hatalom,

zabolátlan, ősi hosszát

erőművek darabozták,

múltján népek sorsa fut át,

fölkorbácsolva a Dunát,

de kék ege pajzsa alatt,

ma is boldogok a halak.

 

DUNA FOLYÓ

 

Hegyek, völgyek lógnak vállán,

s Európát viszi hátán,

ország-lépő útját járja,

döbbenetes folyó-sztráda,

munkabíró, hű napszámos,

s befogadta négy főváros,

bízta magát kézre, észre,

s nincs eleje, nincsen vége,

tengert hord és tengert szállít,

Rotterdamtól Sulináig,

s a hatalmas víztömeggel,

békét kötött rég az ember

és ahogy szent dolgát végzi,

még is ég is óva nézi.

 

 

RÉPCE FOLYÓ

 

Több ágból veszi a rajtot,

édes szüleje az Alpok,

táplálója zsenge zöldnek,

ringatja a Kisalföldet,

s hozzácsordul az örömhöz,

Rába, Pinka, Ikva, Gyöngyös,

s csatornákkal, türelemmel

tette kezessé az ember,

s nincs elege semmi jóból,

kortyintgat a Fertő tóból,

óvakodva ösztönözték,

régi kincs és új örökség,

a Hanságtól ő a Rábca,

s Győrnél fut be a Dunába.

 

TISZA FOLYÓ

 

Kacskaringós, copfos, szőke,

mámoros az ember tőle,

ha férfi vagy, beléd szeret,

ha meg asszony, húgod lehet,

fodros öröm, ringó csoda,

a nagy Alföld menyasszonya,

megcsonkították a rosszak,

mégis ő lett a leghosszabb,

annyi minden kering róla,

s ő a szerelem folyója,

szíve, lelke, teste magyar,

Petőfivel verset szaval,

s végül ez az Isten-átka,

beleszeret a Dunába.

 

MAROS FOLYÓ

 

Kölyök szíve elsőt dobban

a Gyergyói havasokban,

történelem, ahol halad,

Marosvásárhely és Arad,

Gyulafehérvár és Déva,

múltat regél, sose néma,

megszerette Makó, Szeged,

víz csorog a határ helyett,

vadregényes  part-világát,

óvják füzek, őrzik nyárfák,

ami magyar, mindent imád,

összefodrozza a Tiszát,

egy, akit a Duna kedvel,

s őt is elnyeli a tenger.

  

ZAGYVA

 

Titokzatos a forrása,

vízgyűjtője Cserhát, Mátra,

csorog a víz, ki-kiszárad,

s bányatóból lopva árad,

innen tán hogy így nevezték,

bő öle a  Karancs hegység,

ivó vizet ád a tájnak,

majd nekivág a világnak,

s mellé épült lassan-lassan,  

Pásztó, Lőrinci és Hatvan,

s hogy megnyerőbb képet öltsön,

megszelídül az Alföldön,

nagy utat jár, s úgy megfárad,

hogy neki dől a Tiszának.             

 

 

KÖRÖSÖK

 

A Tiszántúl öles táját,

össze-vissza kóricálják,

fekete, Sebes és Fehér,

mind a három Erdélybe  ér,

dölyfe, gőgje onnan ered,

s bíztatja Hármas gyerek,

minden kanyarulta nyitott,

de a körbe-görbe titok,

hitték is és találgatták

bizonytalan keresztapját,

mindegy számos partja mit mos,

mert a vize halálbiztos,

dobra veri széltét-hosszát,

s nagy magyar hon középpontját.

 

BODROG FOLYÓ

 

Magányos, mert nincs forrása,

mégis annyi ember áldja,

S hű szülőként küldi haza,

a Latorca, s az Ondava,

s mint aki csak jóból kortyol,

üdvöt hoz a régi honból,

búja, baja van temérdek,

makacs test és lassú lélek,

s mert tele a vize hallal,,

dicséretet, s nem panaszt hall,

lubickolja öröm, s a jó,

boldog, hiszen hajózható,

a Tiszánál nem megy tovább,

ott kóstolja Tokaj borát.

 

 

SAJÓ FOLYÓ

 

 

Tömör-Szepes érchegységben

ered szinte észrevétlen,

magasról fut, nagyot startol,

leszalad a hegyoldalról,

s a fenyőfák árnya alatt

bővizűvé nő a patak,

csupa izom, csupa ideg,

duzzasztják mellékvizek,

s mintha békét haragszana,

meglassulva csorran haza,

s úgy folydogál, mint egy szépség,

örömöt lel, higgadt békét,

s ahogy eléri a Tiszát.

ölbe kapja Szlovákiát.

 

 

SZAMOS FOLYÓ

 

 

Nyugodalmas vize csobban

a Keleti Kárpátokban,

s hegyet, völgyet egybe foglal,

kis Szamos a nagy Szamossal,

szerető ölébe fogad

folyókat és patakokat,

s kanyarokba szédült hosszát

ellenére szabályozták,

vize sárgán hordja tovább,

a szatmári-síkság nyomát,

s hogy a medrét színig töltse,

elnyújtózik szülőföldje,

s szeretőjére találva,

beleömlik a Tiszába.

 

 

IPOLY FOLYÓ

 

 

Egység volt és nem egyezség,

így szülte a Vepor-hegység,

s egyetlenként hajlik szárba

bal oldalról a Dunába,

béketűrő és szeszélyes,

se nem gazdag, se szegényes,

akkor bővizű, ha árad,

s volt időszak, hogy kiszáradt,

s görbéje és egyenese,

szlovák-magyar határmezsgye,

s a nyugtalan vízi vándor,

kilábalt az legendából,

hogy a szerencsétlen folyó,

Trianonig hajózható.

 

MARCAL FOLYÓ

 

Több forrásból moccan-loccsan

Sümeg körül a Bakonyban,

kedvvel lakta be sok kanyar,

széle-hossza végig magyar,

s Irigyelve kóbor jártát,

kacskaringóit levágták,

s hogy szolgáljon a világnak,

vizének új medret ástak,

bírja, s tűri, semmi zokszó,

Ság-hegy óvja és a Somló,

s boldogítva szívet, lelket,

ott szalad a bátyja mellett,

s mint aki a szomját oltja,

úgy nyeli a Rába torka.

 

 

SIÓ csatorna

 

Néha óvja, néha bántja,

s nagy vizünk parazitája,

ész apasztja,vagy a vagyon,

ma sem érti a Balaton,

csent vizét, rá araszolva,

Sárvíz és a Kapos toldja,

ha táplálják, nagyot árad,

s meg se kottyan a Dunának,

toldták hosszát egyszer-kétszer,

ma már százhúsz kilométer,

ilyen csalfa szerte nincs még,

lopkodja a gazda kincsét,

s annyit hordót tölt magának,

hogy a Zala belefárad,

s ha a nádasoknak majd hisz,

ő apad le, s nem a nagy víz.

 

BERETTYÓ

 

Neve régből onnan ered,

hogy berekkel szegélyezett,

szülőöle Szilágy megye,

dajkálgatója Réz-hegye,

kacskaringós, áradt útja

ősi emlék, múltba fúlva,

ásott medre értő szándék,

ma is hálálja a Sárrét,

s a hóbortos víz erejét,

jó pár patak táplálja még,

midig más lett, amit hozott,

apró kavics, iszap, homok,

esése is egyre csökken,

s szelídül is közben-közben,

végül lassú kortyba fogja,

Sebes-Körös torka szomja.

 

 

KELETI FŐCSATORNA

 

 

Elmék, gépek, kezek, álma,

s beilleszkedett a tájba,

embert szolgál, földet hódít,

a Tiszától Berettyóig,

teljesült az ősi óhaj,

a vén gravitációval,

s fölébredve égig nőttek,

a nádasok, erdők, földek,

s nem törődve jajjal-bajjal,

alkut kötött viizel, hallal,

elve konok, hite régi,

azt szolgálja, aki védi,

a Kárpátok újszülöttje,

s hidak ívelnek fölötte,

ide illő, hosszú ékszer.

s kilencvennyolc kilométer.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:05 :: Böröczki Mihály - Mityka
Szerző Böröczki Mihály - Mityka 1009 Írás
1946. Vaszar. Gyönyörű gyerekkor. Iskola. Szeged. Felhőtlen fiatalság. Érettségi. Budapest. Műszaki Egyetem. Kemény kitartás. Diploma. Pápa. Dac és hit. Neki az Ismeretlennek. Vasút. Versek. Vonatok. Pályagörbület. Végállomás. Szombathely. Napilapok. Hetilapok. Folyóiratok. Önálló kötetek. Fénytörések. Vadkörtefák. Vesszőfutás. Antológiák. Ünnepek. Hétköznapok. Két gyerek. Befejezés. Kezdés. Új élet. Szerelem. Öröm. Harmónia. Jegenyék. Stációk. Végtelen út. Vagyok. Tűnődöm. Létezem. Élek. Írok. Anyám templomba jár. Szeretem a vadkörtefákat.