Csak a csend ölel, és őszi szél susog,
versenyt ragyognak a gyertyák, csillagok.
Krizantémszirmok könnyű szellőszárnyon
rebbennek tova, mint egy könnyű álom.
A sírok között kóborolva érzem,
hogy újra, s újra átölel lelketek,
magamnak még azt hazudom, hogy élek,
de úgy érzem, jobb itt most közöttetek.
Ti régen elmúlt, szeretett emberek,
kik lépteinket fentről kíséritek,
rátok egy-egy gyertyával emlékezek,
s csokrom helyezem egy-egy sírhalomra,
mely testet rejt, de jól tudom, lelketek
fent bolyongja az Isteni réteket.
