Kőmüves Klára : Hol van a határ?

 

 

 

Mindegy, mit gondolok, főleg, mert ára nincs –
csak áradása volna. Sajnálok, sírok s néha úgy
forrongok mégis, mint a vad. Már nem tudom,
az vagyok-e, aki voltam, és képem sincs még
arról, majd mivé leszek, de nekem van még hazám
és van még házam is. Zugom, mi csendes, tiszta,
mint az embert fel nem ismerő hegyek – s a vágyam
az, hogy megmaradjak jónak, ám de félő,
már annak lenni sem merek.
A világ számomra izzó katlan fortyogó leve –
mindenfelől elér az ár, s csak bolyong az ember
benne körbe, nem tudva azt sem, hol van a határ.

 

Engem befogadott az élet,
harminchét éve hordozott anyám.
Befogadott a jósors, mindent
megteremtett számomra apám.

 

Isten szeret.
Meghallgat, mindent megbocsájt, s most arra kérem,
hogy úgy dönthessek majd, ha kell,
ahogyan szeretném, hogy döntsenek felettem.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2015.09.10. @ 20:45 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 747 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))