Megértő sóhajom fújom könnyező vitorládra,
téged teremtő éber álmaim rezdülései
eszmélnek fel a rád ébredő valóságra.
Vágyott part ködéből felsejlő arcod iránytűje
eldobott világokat érted fürkésző szívemnek,
rejtőző vágyad mind enyémhez hasonlatos, eretnek.
Odakünn a nyílt víz borzongatóan hideg,
magad hű öblébe hívsz, ideje
indulnom, arra a vidékre,
hol a belőled fakadó versek születnek.
Az Isten háta mögött megkeresni, meríteni,
majd nagyokat kortyolni a forrásból,
beleharapni a földbe, gyökerezni,
zsebembe marékszám tömni
a beszélő csendet,
megtalálni magamban a mindez
idáig soha nem lelt rendet.
—————————
Jesszusom! Még egy csipetnyi dagályosság és egyetlen kristálynyi cukor, és már mehetne is a paródiák közé. Az eleje valami… én nem is tudom… arcod iránytűje??? Megértő sóhaj a könnyező vitorlára???
Naplóba javaslom.
Legutóbbi módosítás: 2014.11.24. @ 23:07 :: Király Attila