Tálos Csegő : Emlékezés

Nyomtatás

Mikor már nagyon öregek leszünk,

könnyes szemünkön lesz szemüvegünk,

s belenézünk a napsugarakba,

belenézünk régi szerelmünkbe,

belenézünk majd az égi tüzekbe,

hirtelen támadt szél lesz a lelkünk,

hirtelen választott rég szerelmünk,

pihenést ígér, végtelen pihenést,

mint köszörűs késsel a kezében,

az ég megpihen árnyas lombokon,

nem kell már többé semmilyen pofon,

szavak nélkül beszélgetünk néha,

hogy nő-e még kertünkben a vén fa,

csöndesen elenyész tudhatnánk már,

de mind ez korunkra nézve nem fáj,

csak az fog hiányozni mi voltál,

s szívembe kacska ereimen folytál ,

volt az mikor őrület hevében,

dühöngtél csak úgy istennevében,

aztán némák lettünk mint a halak,

elmentem inkább, hogy ne bántsalak,

s átöleltél mint anyját a gyermek,

ezek voltak ám a nagy kegyelmek!

—————–

A páros rímelés minden írást komolytalanná tesz, mondókajelleget ad a szövegnek, s ebből a hangzásból nehéz valami hatásosat összehozni. Neked sem sikerült.

S ha már rímelés: a toldalékokkal előállított rím nem rím. Ilyeneket a sorok belsejébe szoktunk csempészni, hogy erősítsük felük a zeneiséget, de tudassuk, egy percig se gondoltuk komolyan, hogy ezzel állítjuk majd elő a zenét.  Ha ebből a szövegből kivonjuk a ragrímeket – főleg az elején – nem sok marad.