Járó Kristóf : A tulipán illatot ad majd lelkileg terrorizálja az írót

Nyomtatás

Mindennapi tulipán.
Ékességet találni,
Egy virágárus után.
Illatban megállni.

Ellep a ponyva.
Az illat hordoz
Karomon fogva,
Akkor van a most.

Úszok a mostban.
Évekkel ezelőtt,
Én vagyok ki mostan
Birtokolja ez erőt.

Hatalom, de horror.
Szívem kivéreztem.
Szemem nincs, csak komor
Kongás mit éreztem.

Kivájja szemem, szívem,
Bár megmarad a testben.
Késsel szúrt sebem íme,
Már megint emlékeztem.

—————

Ha ilyen rövid sorok mellett döntünk, azoknak hibátlannak kell lenni. Ez a kiváló gondolat és szépen lefutó ív ellenére igen gyenge kivitel lett.

Mutatom, mire gondolok: Ellep a ponyva – karomon fogva. Mondjuk, hogy felező hatosok. Az illat hordoz – akkor van a most. Ezek meg mik? És miféle rímpár a „hordoz” és a „van most”?

És a „horror”- „komor”? No meg a ragrímek…?

Ezen még van munka, kedves szerző. Vagy átgyúrásra vagy naplóba javaslom.