Sz. Pál-Kutas Orsolya : Akkor, ott…

Nyomtatás

Elhagyottan kóboroltam,

csak a fák árnyéka ölelt,

most is, mint annyiszor, százszor,

magamtól kérdeztem, s a csend felelt.

Nesztelenül suhantam tova,

hol egyszer elixírként karolt át a ma,

s örömöm benne, mint megannyi álom,

csak kénköves lángok vad diadala.

Csókolnálak, még egyszer, hogy megmutassam

ég bennem a vágy, nem csitul tüze,

ott is, akkor, este, ha kértél volna, 

a közös szólamot másképp fejezzük be.

De elcsitult a lét, s múltba tévedt a ma,

csak álmomban üldöznek a bronz színű ajkak,

s egy ölelő karnak szép emléke,

melyek akkor, ott, félőn magamra hagytak.

Fotó: www.mobiletoones.com (free)